Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Zsarolással szereztek 38 millió értékű mobilt

2007.09.13. 15:36
Zsarolással és orgazdasággal megalapozottan gyanúsítanak négy büntetett előéletű Győr megyei férfit és két, feltehetően szlovák állampolgárt. A csoport családja megölésével zsarolt meg egy gépkocsivezetőt, és így 38 millió forint értékű, külföldre tartó Nokia-szállítmányt szereztek meg.

A fuvarozó cég gépkocsivezetőjét néhány héttel ezelőtt felkeresték a gyanúsítottak. Családja megölésével, háza felgyújtásával és testi fenyítéssel kényszerítették arra, hogy együttműködjön velük, közölte Babos László őrnagy.

Az egyik, szlovák rendszámú kocsival érkező férfi, nyomatákul a levegőbe is lőtt pisztolyával. Így kényszerítették ki a sofőrtől, hogy jelezze, amikor nagy értékű telefont szállít, és a rakományt útközben átadja nekik.

A sofőr nem mert ellentmondani és szeptember 10-én, Mosonszentmiklós közelében, 38 millió forint értékű árut pakoltak le a gyanúsítottak a teherautóról.

Azt mondták a sofőrnek, hogy próbálja eljátszani, hogy Mosonmagyaróváron felügyelet nélkül volt a kocsi és amikor Svájcba érkeznek, csodálkozva mondja azt, hogy vélhetően ezalatt lopta el valaki a rakományt - mondta el a Független Hírügynökségnek Horváth Csaba mosonmagyaróvári rendőrkapitány.

A terv nem sikerült. A sofőr társa - akit csak később vett fel Mosonmagyaróváron - még időben észrevette, hogy a kisteherautó plombája sérült és ő tett bejelentést.

A feljelentés után másnap, szeptember 11-én, a rendőrség elfogta a gyanúsítottakat. Egyikük bőnyi lakásának melléképületében megtalálták a közel ezer mobiltelefont - közölte az őrnagy. Két magyar gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség, a két feltehetően szlovák tettest pedig keresik.