Rendőrtől követelt védelmi pénzt egy zsaroló

Egy kéz alatt vett mobiltelefon névlistájáról véletlenszerűen kiválasztott személytől követelt 5,4 millió forintot egy zsaroló. Pechjére áldozata egy rendőr volt, a zsarolót őrizetbe vette a veszprémi rendőrség.

Felesége belenyúlt a maffia érdekeltségi körébe, és emiatt kinyírják őt is és a családját is - ezzel fenyegettek meg többször is egy veszprémi körzeti a rendőrt. Igaz, a fenyegető férfi nyomban védelmet is kínált, pár millió forintért cserébe. A zsaroló azonban nem jutott pénzéhez, ugyanis a rendőrség lekapcsolta.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Dániel-Tóth Zoltán arról beszélt, hogy a telefonon zaklatott rendőr parancsnokával közösen dolgozott ki stratégiát a fenyegetőző férfi lebuktatására, elfogására. A megállapodás értelmében a rendőr azt színlelte, hogy enged a zsarolásnak, s átadja a követelt 5,4 millió forintot. A zsaroló erre a Veszprém Hotel parkolójába invitálta pénzátvételi randevúra.

A rendőr egy vastagnak tűnő csaliboritékkal érkezett, no meg persze több rejtőzködő társával. Abban a pillanatban, amikor a boríték gazdát cserélt, a lesben álló civil ruhás zsaruk lecsaptak, s bilincsbe verték a zsarolót.

"A 25 éves városlődi fiatalember vallomásából kiderült: kéz alól vett nemrég egy mobiltelefont, s annak a listájáról úgymond találomra választott ki egy nevet azzal, hogy a véletlenül kiválasztott áldozatot majd megzsarolja" - összegezte a kihallgatás eredményét a szóvivő. tájékoztatott a kihallgatásról a szóvivő.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32