Rendőrök keresik a menekülő zsarolót: egy rendőrt

2003.07.16. 07:44
A rendőrség két zsaroló rendőrt ért tetten az I. kerületben. Egyiküket őrizetbe vették, a másik elmenekült. A HavariaPress értesülései szerint a rendőr egy társával egy újpesti cd-üzlet tulajdonosát akarta megzsarolni.
A két rendőr - egyikük egyenruhában, másikuk pedig civilben - kedden kora este azzal kereste fel a IV. kerületi, Munkásotthon utcai üzlet tulajdonosát, hogy egy bejelentés szerint hamis játékprogramokat forgalmaz az üzletében. A rendőrök ugyanakkor közölték vele, hogy félmillió forintért cserében hajlandóak eltekinteni az ellene indítandó büntetőeljárástól. Az üzlet egyik vendégének gyanús lett, hogy az egyenruhás rendőr nem visel számot az egyenruháján. Emiatt egy ismerőse útján értesítette az BRFK-t.

Megszüntették szolgálati viszonyukat
Szerdai hatállyal megszüntette a rendőrség a zsarolással gyanúsított két rendőr tiszthelyettes szolgálati viszonyát - közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Gergényi Péter dandártábornok, Budapest Rendőrfőkapitánya utasítására kedden összeült a főkapitányság etikai bizottsága. A testület úgy döntött, hogy a gyanúsítottak - szolgálaton kívüli magatartásuk miatt - a hivatásos szolgálatra méltatlanná váltak, ezért szolgálati jogviszonyukat 2003. július 16-ai hatállyal felmentéssel megszüntették - közölte a BRFK kommunikációs osztálya az Országos Rendőr-főkapitányság internetes honlapján ismertetett közleményében. A további eljárást a Fővárosi Ügyészség Nyomozóhivatala - őrizetbe vétel mellett - folytatja - tette hozzá a BRFK közleménye.

Nem az első

Az egyenruhás zsaroló a nyomozók a helyszínre érkezése előtt elmenekült. Civil ruhás társát, az I. kerületi kapitányság nyomozóját azonban a közelben elfogták, és őrizetbe vették a rendőrök. Az elmenekült rendőrt, aki szintén az I. kerületi kapitányságon dolgozik, jelenleg is nagy erőkkel keresi a rendőrség. A HavariaPress értesülése szerint, a tulajdonost korábban már kétszer is megzsarolták hasonló módon. A férfi első alkalommal fizetett a zsaroló rendőröknek, másodjára azonban már nem állt kötélnek. Úgy tudni, a korábbi két zsarolás tettesei nem azonosak a mostaniakkal. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatán nem kívánták kommentálni a hírügynökség értesüléseit.

Alezredes előzetesben

Az elmúlt héten egyébként már Szegeden is eljárás indult egy rendőr alezredes ellen, mert a gyanú szerint megzsarolt egy módos szegedi polgárt. A Csongrád megyei Rendőrkapitányság Nyomozó Osztályának korábbi vezetőjét emiatt előzetes letartóztatásba helyezték.