Ki volt a legnagyobb szovjet pártfőtitkár?

Isten éltesse Mihail Gorbacsovot, most lett nyolcvan, és annak ellenére, hogy szovjet pártfőtitkár volt, meg is élte ezt a szép kort. Valójában neki sikerült ez egyedül a Sztálin-Hruscsov-Brezsnyev-Andropov-Csernyenko-Gorbacsov-fogatból. Portrét itt lehet olvasni róla, de akit csak a számok érdekelnek, azoknak kiszedtük a legfontosabbakat.

A hatalomra kerülő Gorbacsovot úgy őrzi az emlékezet, hogy milyen fiatal volt, és tényleg, az elődei szinte már posztumusz jutottak a kinevezéshez. Gorbacsov 61 évesen már nem is volt pártfőtitkár, ennyi idősen Andropov és Csernyenko még el sem kezdték a párt kommandírozását. Sztálin viszont - ebben sem - mérhető a többiekhez.

 

A főtitkárságba még bele sem szokó két elődöt leszámítva Gorbacsov uralkodása rövidnek mondható, de ez idő alatt szebb emlékeket hagyott maga után, mint Brezsnyev például.

 

A végére hagytuk a legfontosabb számsort. A pártfőtitkárok mellé odaterültük Lenint is, így néz ki a tornasor.

A kommuniszmus bukása után aztán ebben a mezőnyben egy igazi óriás jött, Jelcin a maga 187 centijével. Állítólag még nála is magasabb, igazán nagy volt Nagy Péter, aki két méter feletti volt orosz források szerint, Miklós cár meg 205 centi, de ezt az adatok már mi magunk is kétkedve fogadtuk.

Aztán Jelcin után visszatért a régi rend az orosz politikába, Putyin 170 centis, Medvegyev meg mindössze 162.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59