Megy a tőke Magyarországról, nem jön

2013.04.15. 07:20
0 hozzászólás

A magyar gazdaság a kilencvenes években a nyugati működőtőke-befektetések (angol rövidítéssel FDI-k) egy legvonzóbb terepe volt. Az itt befektetett FDI-állomány összegében és GDP-arányosan is kiemelkedően magas a térség többi államához képest. A GDP-arányában a magyarországi FDI-állomány 2011-ben 60,3 százalék volt (igaz, 2009-ben még 78 százalék), miközben a térségi mintaállamnak számító Szlovákiában 53,4-60,2 százalék között változott 2007-2011 között, de a cseheknél is csak 50-64,6 százalék között volt, derül ki az OECD adataiból.

 

A látszólag kedvező regionális helyzetünk azonban az elmúlt években jelentősen romlott. Előbb a 2008-2009-es válság hatására esett vissza nagymértékben a beáramló működőtőke, majd 2009-től az itt korábban befektetett tőkék kivonulása jelentősen csökkentette a tőkeállományt is.

 

Így a 2009-es, rekordot jelentő majdnem százmilliárd dolláros érték két év alatt nagyjából 15 százalékkal csökkent. Igaz, jó hír viszont, hogy legalább a tőkebeáramlás előző három évének kedvezőtlen trendjei megfordultak 2011-re az OECD idén januárban közzétett adatai szerint (a 2012-es FDI-k és a befektetett működőtőke állományának alakulásáról még nincsenek adatok).