Megmutatjuk, mennyit ér Európában egy magyar

2014.05.26. 00:07
Iszonyatosan aránytalan az Európai Parlament szavazati rendszere. Egy máltai szavazat 12-szer annyit ér, mint egy német. A mi szavazatunk a középmezőnyben, de mivel ilyen kevesen szavaztunk, ezért értékesebb volt.

Németországnak 96, Franciaországnak pedig 74 képviselői hely jár az Európai Parlamentben. Ez soknak tűnik, de a népességük alapján sokkal több járna nekik. A kis országok viszont nem szeretnék, ha valós súlyuknak megfelelően kapnának helyet a nagyok az európai plénumban Málta, Luxemburg és Ciprus pedig hiába parányiak, hatnál kevesebb helyet mégsem kaphatnak.

Így hát teljesen más egy-egy szavazat értéke. Ezt csak erősíti a részvétel: a legnagyobb országokban viszonylag magas volt a részvétel (Lengyelország kivételével), elég sok kisebben – köztük is kiemelkedve Szlovákiában és Lettországban – viszont nagyon alacsony. Így utóbbiakban még kevesebb szavazat kellett egy EP-mandátumhoz.

Mindenesetre egy magyar szavazat értékéhez most így aránylottak a többi országban leadott szavazatok:

 

Mik ezek a számok? Fogtuk az európai országok népességét, besúlyoztuk azt a mostani EP-választás részvételi arányával, majd ezt elosztottuk az EP-mandátumok számával. Így kijött, hogy mennyi szavazót képvisel 1-1 ország EP-képviselője. Magyarország esetében ez 471 ezer fő, Franciaországban 886 ezer, Máltán viszont mindössze 70,2 ezer. A grafikonon ezeket a számokat a magyar százalékában mutatjuk, így az ábrán az látszik, hogy egy magyar szavazat értékének százalékában mennyit ér a többiek szavazata.