Melyik országban lesz a legtöbb diplomás 2030-ban?

2015.04.25. 13:12 Módosítva: 2015.04.25. 13:21

Érdekes előrejelzést közölt az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) arról, hogy milyen arányban oszlanak meg a világban a diplomások az egyes országok szerint a jövőben. Az adatok alapján a szervezet úgy látja, hogy Kína és India jelentősen előretör, és simán lehagyja az Egyesült Államokat.

Az OECD a 25-34 éves fiatalok diplomaszerzését vizsgálta a G20-as országokban (a világ 19 legnagyobb gazdasága és az Európai Unió tartozik ide). 2005-ben még magasan az Egyesült Államok vezette a diplomások arányát bemutató listát, minden hatodik diploma az USA-ban élt. Kína, Oroszország és Japán volt a további sorrend.

2013-ban ugyanezek az országok tartoztak az élvonalba, de az Egyesült Államok elvesztette a vezető helyét. Kína ugrott az első helyre a vizsgált, összesen 137 millió diplomás 17 százalékai kínai volt. India is szépen előretört, holtversenyben az Egyesült Államokkal 14 százalékon állt.

Ha a mostani világtrend folytatódik a következő 15 évben, jelentősen több lesz a diplomások aránya, és Kína, illetve India dominanciája megkérdőjelezhetetlen lesz - állapítja meg az OECD. Az előrejelzés 2030-ra 300 millió diplomással számol a G20-aknál, és ennek 27 százalékát Kína adja. India lesz a második a sorban, 23 százalékkal. Vagyis a világ diplomásainak felét Kína és India adja majd 2030-ban. Az Egyesült Államok részesedése 8 százalékra süllyed, és Oroszoraszág is visszaesik 4 százalékra.

A jelentés az Európai Unióra is kitér, amelynek céljai között szerepel, hogy 2020-ra minden tagországban 34 éves kor alatt a fiatalok 40 százaléka szerezzen diplomát. A lakosságszám miatt azonban ezek az országok eltörpülnek majd Kína és India mellett.