Most nem vagyunk Európa élmezőnyében

2015.08.14. 15:07 Módosítva: 2015.08.14. 15:07

A második negyedéves növekedéssel épp, hogy bekerült Magyarország az uniós top 10-be, a csehek és a románok viszont mindenkit leköröznek. Finnországnak meg nagyon rosszul áll a szénája.

Az Eurostat legfrissebb GDP növekedési adatai szerint a 2,4 százalékos második negyedéves növekedésünkkel kilencedikek lettünk az EU-ban. Míg az 2015 első három hónapjában produkált 3,5 százalékkal a magyar gazdaság tényleg Európa élmezőnyében volt, mostanra a térség minden országa lekörözött.

 

De hát hogyan lennénk már csak kilencedikek, mikor az index is megírta, hogy 2,7 százalékkal nőtt magyar GDP, ami azért jobb, mint amit lettek meg a britek összekapartak?! - kérdezhetné az olvasó. Igen, de a KSH a nyers GDP adatot közölte ma reggel, az Eurostat pedig a szezonálisan kiigazítottat, vagyis kiszűrték a periodikus változásokat.

Az adatokból látszik, hogy a magyar gazdaság lassult ebben a negyedévben, a térség más országai viszont egyáltalán nem, és el is húztak mellettünk, élükön Csehországgal.

Ha viszont azt nézzük, hogy az előző negyedévhez képest ki nőtte a legnagyobbat, akkor nem a csehek, hanem a lettek vannak az élen, a lett GDP 1,2 százalékkal gyorsabban nőtt április és július között, mint januártól áprilisig. Magyarországnál ez a szám 0,5 százalék lett.