A Nagy-Britanniában dolgozó magyarok fele pincér, pultos vagy recepciós

A Nagy-Britanniában dolgozó magyarok nagyjából fele recepciós, pincér vagy pultos, legalábbis a brit statisztikai hivatal (ONS) felmérése szerint ekkora arányban dolgoznak magyarok a brit kiskereskedelemben és vendéglátásban.

Mivel ebben a két iparágban az átlagnál nagyobb a feketefoglalkoztatás aránya, jó eséllyel még több magyar is dolgozik ezeken a területeken, mint amit a statisztika mutat. Az adatokból az is kiderül, hogy 5000 magyar pénzügyi területen dolgozott a felmérés elkészítésének idejében. Az egyéb kategóriába nagyjából 20 ezer magyar került, őket túlnyomórészt az egészségügyben és az építőiparban foglalkoztatják.

444 által kiszúrt tanulmányból kiderül az is, hogy a brit statisztikusok adatfelvétele alapján 81,3 ezer magyar tartózkodik életvitelszerűen Nagy-Britanniában. Mivel ez az adat egy nagyobb háztartási adatgyűjtésből származik, így sokan valószínűleg kimaradnak ebből a statisztikából, azaz a 81 ezres szám inkább egy alsó közelítésnek tekinthető. A tanulmány Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és a balti országok állampolgárainak munkaerőpiaci és társadalmi helyzetével foglalkozik.

A kutatásból kiderül még, hogy a vizsgált országok állampolgárai közül lengyelből van a legtöbb Nagy-Britanniában (813 ezer fő), ehhez képest a többi küldő ország nagyságrendileg már sokkal közelebb van egymáshoz (a 50–150 ezer fő közötti sávban mozognak). A tanulmányból az is kiderül, hogy a magyarok között a legnagyobb a dolgozók aránya (84,3 százalék), miközben ez az arány a csehek körében a legalacsonyabb, de még mindig elég magas (72,8 százalék).

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

12 órája

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59