Orbán Viktor legkeményebb fája

Az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése annak beismerése, hogy a kormány nem biztos benne, hogy törvényes utat választott az ország felemeléséért folytatott harcában. A forradalmi logika azonban azt diktálja a kormányfőnek, hogy a jó cél érdekében ez most megengedhető. Intézetünknek erről többek között Gyurcsány Ferenc törekvései jutottak eszébe.

Példatörténet 1.

Az október végi nagy EU-csúcson a német kancellár meggyőzte huszonhat másik ország vezetőjét, hogy módosítsák az unió alapszerződését. Nem volt egyszerű menet. A lisszaboni szerződés kínkeserves ratifikálása után közmegegyezés volt, hogy ehhez most már tényleg ne nyúljanak, lehetőleg nagyon sokáig.

A német kormányfő azonban ragaszkodott hozzá, hogy az alapszerződésbe kerüljön bele, hogy az EU-nak lesz egy krízisalapja. Angela Merkel ugyanis attól tartott, hogy a német alkotmánybíróság nem engedi majd, hogy kormánya pénzt tegyen az alapba.

A többi ország engedett, 2013-ig minden parlamentnek szavaznia kell az alapszerződés módosításáról. Nyilván a németek is tettek engedményt, például el kellett viselniük, hogy még csak komoly tárgyalás se kezdődjön arról, hogy a túlköltekező tagállamok elveszítsék szavazati jogukat az Európai Tanácsban.

Pedig a csúcs előtti napon a német parlamentben Angela Merkel még ezt mondta: „Az év első felében tapasztalt válság megmutatta, hogy egyes EU-tagállamok hibás magatartása valamennyi uniós tagországnak problémát okozhat. Ezért olyan új és erőteljes mechanizmusra van szükség, amelynek keretében átmeneti jelleggel meg lehetne vonni a szavazati jogot azoktól az államoktól, amelyek túllépik a költségvetési hiány nagyságára vonatkozó határt.”

Merkel ellenzéke tudta jól, hogy mindent úgyse tud majd átnyomni a kancellár asszony, előre gúnyolták is a vitában. Az SPD frakcióvezetője például ezt mondta: „Merkel előbb csaknem pukkadásig felfújt orcával Brüsszelbe utazik, majd úgy tér haza, hogy közben az egész német álláspont összeomlik, akár egy szuflé.”

Merkel egyik sarkalatos követelése, a szavazatmegvonás tényleg szufléként omlott össze Brüsszelben. Merkelnek vállalnia kellett, hogy az arcába nevessenek a német szociáldemokraták, de azt legalább kialkudta, hogy az alkotmánybíróság előtt ne égjen orcája. Arról nincs hír, hogy felmerült volna, hogy a német alkotmánybíróság hatásköre alól kivegyék az EU-s ügyeket.

Példatörténet 2.

A választások előtt fideszes politikusok többek között abban látták a magyar jogállam végét, hogy a közigazgatási hivatalok elvesztették jogosultságukat az önkormányzati határozatok megvétózására. „Megszűnt az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése is. A kormány addig variált a közigazgatási rend átalakításával, hogy ha én Debrecenben agyatlan módon olyan határozatot erőltetek át a közgyűlésen, hogy senki sem festheti szőkére a haját, akkor ezt nem lesz hol megtámadni” – panaszkodott például Kósa Lajos debreceni polgármester.

Navracsics Tibor az újjászervezett közigazgatás első nagy eredményének nevezte, hogy szeptember elsején visszaállították a demokráciát, vagyis újjászülettek a közigazgatási hivatalok. Furcsa lenne azt gondolni, hogy a fideszes politikusoknak fontosabb a törvényességi kontroll az önkormányzatok felett, mint a kormány és a parlament felett.

A cél szentesíti

Lehetne még bőven érvelni, hogy miért otromba gesztus az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbítása. Megtette ezt mindhárom ellenzéki párt, háborgott kiváló politikai elemző, unalmas lenne tovább érvelni.

Az teljesen világos, hogy nem a végkielégítések visszaszerzése miatt akarja a kormány az Alkotmánybíróság jogkörét szűkíteni, ezt Bencsik János államtitkár el is mondta.

Intézetünk azt sem gondolja, hogy a kormánypárt féktelen hatalmi mámorában passzióból cselekszik ilyen otrombán. Csak nagyon akarják, hogy amit elterveztek, az meg is valósuljon. Axiómának tekintik, hogy az szja és a társasági adó csökkentésével lehet csak felpörgetni a magyar gazdaságot, és ehhez pénz kell. Pénzt most csak vitathatóan legális úton sikerült szerezniük. Az igazságosság és a fejlődés győzelmének nevében így kiiktatják azt az egyetlen szereplőt, aki eldöntheti, hogy a nemes célok érdekében beszedett pénz rablásnak minősül-e.

Ez persze bolsevik logika. A forradalmi terror logikája, még akkor is, ha következményei sokkal kevésbé súlyosak, mint a valódi terrornak, és még az sem biztos, hogy tényleges kárt okoznak az országnak. Lehet, hogy mostantól minden költségvetési döntés olyan törvénytisztelő lesz, hogy amúgy sem volna vele dolga az Alkotmánybíróságnak. Lehet, hogy az Alkotmánybíróságban úgyis hülyék ülnek, akik rossz határozatokat hoznának, és éppen ez vezetne tragédiákhoz. Nem ez most a lényeg, hanem a „cél szentesíti az eszközt” elv érvényesítése.

Gyurcsány Ferenc pont ugyanezt csinálta, amikor kormányon volt. Nem hagyta magát, ha a valóság vagy a realitás a sarokba szorította. És nyilván ő is elhitte, hogy jót tesz az országnak azzal, ha mindent feltéve egy lapra a 2006-os választási győzelemnek rendeli alá működését, és később hatalma megtartásának rendeli alá az egész kormányzást.

Mint két hete rámutattunk, Orbán Viktor még csak nem is eszmei háttér nélkül forgatja meg a világrendet maga körül. Abból indul ki, hogy a régi keretek összeroppantak, újat kell hát építeni. És az világos minden újjáépítéskor, hogy ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács. Vagy ahogy a miniszterelnök még október 23-án titokzatosan fogalmazott, ahol kemény fába vágják a fejszét.

A Fidesz vezérkara múlt hétfőn foglalkozott először az AB korlátozásával, de már az előző szombaton, Orbán Viktor ünnepi beszédében voltak utalások arra, hogy valami nagy dolog készül:

„Amíg az ember harcol a szabadságért, amíg azért küzd, hogy maga dönthessen saját jövője felől, addig elszánt és magabiztos. Addig csak a küzdelemre figyel, így tud győzni. De mi történik akkor, amikor túljutunk az akadályokon? Amikor új helyzetben találjuk magunkat, amikor bele kell vágni a nagy változásokba. Tabukat kell dönteni. S az utunkat eltorlaszoló legkeményebb fára kell emelni a fejszénket. [...] A lecke, amelyet jó lesz észben tartanunk, arról szól, hogy amikor ott a lehetőség, amikor kinyílik a kapu, akkor nem szabad kételkedni. Akkor nem szabad várni, bármilyen nehéznek tűnik is, akármilyen keménynek látszik is az a fa, bele kell vágni.”

Akkor még valószínűleg csak kevesen tudták, hogy az Alkotmánybíróság lesz az a legkeményebb kemény fa, aminek fejszét kíván.

Utalt arra is, hogy most a cél szentesíti az eszközt:

„Egyszer van ilyen lehetőség. Ez a lehetőség a miénk. Megharcoltunk érte. Ne hagyjuk, hogy lebeszéljenek róla, hogy elvegyék tőlünk, hogy kiénekeljék, hogy kicsússzon a kezünkből. Ők sem hagyták, hát mi se hagyjuk! A célt nézzük, és akkor sikerülni fog.”

És előhozta azt a szintén klasszikus forradalmi logikán alapuló gondolatot is, hogy aki a változást kritizálja, az valójában az ancien regime embere:

„Most ne hallgassunk a sápítozókra, a huhogókra, az örök bizonytalanokra. Azok, akik kételkednek saját erőnk és képességeink felől, akarva vagy akaratlanul a múlt védelmezőivé válnak.”

Jó kis cirkusz

Miközben elég visszatetsző, hogy a kormány tudja, hogy valószínűleg törvénytelenül jár el, és ezért kiiktatja a bíróságot, azt mindenképpen el kell ismerni, hogy az ezzel járó felhajtást remekül kitalálták. Áder János tudta utoljára ilyen ügyesen megszervezni Sólyom László elnökké választását, nem szavazó fideszesekkel és átszavazó vakondokokkal.

Kommunikációs szempontból jó ötlet volt a „pofátlan végkielégítésekhez” kötni az AB elleni fellépést. Az érv, ami szerint „a jelenlegi alkotmánybírósági hatáskörök garantálják a gyanús végkielégítéseket”, ugyan teljesen hamis, ám eladhatóvá teszi a gesztust.

A javaslatról nyilatkozó fideszesek Orbán Viktorhoz kötik az AB korlátozásának ötletét, ám a miniszterelnök csak egyszer beszélt eddig a témáról nyilvánosan, és akkor is Brüsszelben, egy sajtótájékoztatón. Egész héten nem is volt Magyarországon, a javaslat nyilvánosságra kerülésekor Moldáviában, utána Brüsszelben, majd Sanghajban volt.

A balhét itthon Lázár János vitte el, aki eddig a legkevésbé elkoptatott politikusa volt a pártnak az első vonalban lévők közül. A frakcióvezetőnek kellett benyújtania az AB-t gyengítő törvénytervezetet, és rá maradt a parlamenti érvelés és nyilatkozás nagyobbik része is. Valószínűleg pályafutása eddigi legkényelmetlenebb szerepére kényszerült, és tapasztalhatta, hogy a hatalmat nem adják ingyen a Fideszben sem.

Közben a kormánytagok feltűnően kerülték a témát. A törvényről szóló vita idején egyikük sem jelent meg a parlamentben. A kérdés leginkább Navracsics Tibor igazságügyi miniszterre tartozna, ő azonban nem hajlandó a témában megszólalni, legfeljebb külföldön. Vannak persze pletykák, hogy az ő és mások hallgatása mögött az egyet nem értés óvatos kifejezése áll.

Ez kicsit emlékeztet a Kádár-korszak reformértelmiségének viselkedésére. Botrány nincs, a folyósón tudjuk egymásról, hogy mi jófejek vagyunk, de hát nincs mit tenni. Nyers Rezső mondotta nyolcvanadik születésnapja alkalmából, hogy „én mindig reálpolitikus voltam” – utalva arra, hogy sohasem lépett át bizonyos határokat, belülről feszegette őket addig, amíg ez nem volt veszélyes.

A mostani cirkusz része az is, hogy sikerült vele hangoskodásra bírni az ancien regime képviselőit is. Orbán Viktornak nem kell erősebb érv az Alkotmánybíróság elleni művelet mellett, mint az, hogy Gyurcsány Ferenc tüntet ellene. Az idei két választás egyértelműen megmutatta, hogy az előző ciklusok nagyon népszerűtlenek, és a Fidesz még egy ideig megélhet abból, hogy gyurcsányozik.

Hogy ezt Gyurcsány Ferenc nem ismeri fel, és ambíciói érdekében végeredményben gyengíti a tiltakozás erejét, az szintén abból a logikából adódik, hogy a „cél szentesíti az eszközt”.

És közben nem minden megy erőből

Miközben az AB korlátozása elég visszatetsző, vannak fejlemények, amelyek arra utalnak, hogy a józanság és a kompromisszumkészség sem hiányzik teljesen a kétharmados többségből.

Maradva az Alkotmánybíróság ügyénél, egészen érdekes, hogy egy rendkívüli halasztás után sem sikerült csütörtökön az alkotmányügyi bizottság elé letenni a végleges változatot a korlátozást előíró jogszabályról. Először csak későbbre tették, majd lemondták az ülést. Nem tudjuk, hogy milyen viták vannak a háttérben, de hogy valamilyen kötélhúzás folyik valakik között, az elég biztosnak tűnik, és az is, hogy valamennyit még puhítanak a tervezeten.

Ennél konkrétabb változás, hogy a héten megszavazott új sajtótörvény (médiaalkotmány) érdemben módosított változata az eredeti tervezetnek. Az első változaton Intézetünk is háborgott, és ugyan a mostaniban is vannak vitatott paragrafusok, összességében sokkal jobb a törvény, mint amilyennek még beterjesztésekor tűnt.

Ugyanígy jelzés értékű Tarlós Istvánék kihátrálása egy civil szervezetek jogait korlátozó törvényből.