
Egyetlen bravúrpont is elég lehet a Ferencvárosnak az újabb európai kupasikerhez
További Európa-liga cikkek
-
Kubatov Gábor is megszólalt a balhéról, megmutatta, mit tettek a holland szurkolók
- Ferencvárosi túlteljesítés a nemzetközi porondon
- A Ferencváros cseh csapattal küzdhet az Európa-liga-nyolcaddöntőbe kerülésért
- Ferencvárosi futballista lett az Európa-liga legjobbja
- A hollandok elítélik a ferencvárosi biztonsági személyzet erőszakos fellépését
A keddi és a szerdai játéknapon egy-egy meccset rendeznek az Európa-ligában. Rögvest lesz – igaz, csak áttételes – magyar érdekeltség is, hiszen előbb Sallai Roland csapata, a Galatasaray fogadja a tabellán pont nélkül utolsó Dinamo Kijevet Isztambulban, másnap pedig a továbbjutásért még harcban lévő – szintén török – Besiktashoz a második helyen álló Athletic Bilbao látogat.
A magyar válogatott támadót a Galata nem tudta benevezni az El-keretbe a késői átigazolás miatt, így Sallai legfeljebb a lelátóról szurkolhat majd a társaknak, akiknek a papírforma szerint nem okozhat gondot a Ferencváros által is legyőzött kijevi együttes elleni siker. A Galata egy diadallal 15 pontos lenne, ami szinte biztosan automatikus nyolcaddöntős részvételt jelentene.
Csütörtökön további 16 mérkőzést rendeznek a hetedik fordulóban – közte a Frankfurt–Ferencváros-összecsapást –, és az éllovas Lazio Rómában látja vendégül a 12. helyen álló Real Sociedadot. Az egyenes ági legjobb 16 közé kerülés szempontjából jó helyzetben lévő Anderlecht a cseh Viktoria Plzenhez látogat, az Olympique Lyon a Fenerbahce vendége lesz, míg a Manchester United és a Glasgow Rangers éppen egymással játszik, mégpedig az Old Traffordon.
A magyar bajnok egy esetleges pontszerzéssel biztossá teheti a folytatást a legjobb 24 között, igaz, ehhez a többi eredménynek is szerencsésen kell alakulnia a szempontjából.
A Ferencváros utolsó fordulós, jövő heti riválisa, a holland AZ Alkmaar az AS Romát fogadja csütörtökön, a Hoffenheimhez pedig a Premier League-ben hat mérkőzés óta nyeretlen Tottenham Hotspur látogat – emelte ki az MTI.
LABDARÚGÁS, EURÓPA-LIGA
Ligaszakasz, 7. forduló, program
kedd
- Galatasaray (török) – Dinamo Kijev (ukrán) 16.30
szerda
- Besiktas (török) – Athletic Bilbao (spanyol) 16.30
csütörtök
- FC Porto (portugál) – Olimpiakosz (görög) 18.45
- AZ Alkmaar (holland) – AS Roma (olasz) 18.45
- Fenerbahce (török) – Olympique Lyon (francia) 18.45
- Qarabag (azeri) – FCSB (román) 18.45
- Viktoria Plzen (cseh) – RSC Anderlecht (belga) 18.45
- Bodö/Glimt (norvég) – Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 18.45
- FF Malmö (svéd) – Twente (holland) 18.45
- Hoffenheim (német) – Tottenham Hotspur (angol) 18.45
- Manchester United (angol) – Glasgow Rangers (skót) 21.00
- Eintracht Frankfurt (német) – Ferencvárosi TC (magyar) 21.00
- SS Lazio (olasz) – Real Sociedad (spanyol) 21.00
- PAOK (görög) – Slavia Praha (cseh) 21.00
- Union Saint–Gilloise (belga) – Braga (portugál) 21.00
- Ludogorec (bolgár) – Midtjylland (dán) 21.00
- RFS (lett) – Ajax Amsterdam (holland) 21.00
- Elfsborg (svéd) – Nice (francia) 21.00
