Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Bár a viking – maga a szó feltehetően a skandináv “vik”, öböl szóból származik - portyáktól ekkor már fél évszázada javában rettegett Nyugat-Európa, Norvégia a 800-as évek közepén még korántsem volt egységes, területét számos jarl és tengeri király uralta. Ezek egyike volt Széphajú Harald, aki 860 körül megkezdte az ország egyesítését. A 872 környékén a Harsfjordban lezajlott ütközetet követően ez sikerült is – az erőskezű király uralma elől ekkor kezdődött meg a szabadságkedvelő norvég harcosok kiáramlása Izlandra. (Izland betelepítése már korábban megkezdődött. A sziget három lehetséges felfedezője közül kettő norvég volt.)

Harald 930-ban lemondott trónjáról fia, Véresbárdú Erik javára. Bár Harald igen magas kort ért meg – legkevesebb 90 év körül járhatott ekkor, ezt követően még három évet élt – és természetes halállal halt meg, utódaira ez már, igazi vikingekhez méltóan, nemigen jellemző. Fia öt évvel később átruházta a koronát fivérére, majd Angliába ment, ahol kétszer is York trónjára került, míg meg nem gyilkolták. (A mondás már akkor is igaz volt: Addig jár a király a trónra, amíg meg nem ölik.) Erik öccse, majd az őt az uralomban követő fia szintén erőszakos halált halt. Norvégia ekkor részben Haakon jarl – apját a Véresbárdú fia elevenen megégette, így joggal érezhetett némi alapot a király elleni lázadásra -, részben Dánia fennhatósága alá került.

Ennek az állapotnak 995-ben Olaf Trygvesson vetett véget, aki legyőzte és megölte Haakont, ám uralma csak öt évig, a svolderi csatáig tartott. Az Öresundban, a Dánia és Svédország közti átjáróban a király nemcsak Villásszakállú Sweyn (Anglia későbbi meghódítója) dán és Ölbéli Olaf svéd uralkodó flottájával került szembe, hanem saját hazai ellenlábasaival, Haakon fiaival is. A viking-kor legnagyobb tengeri ütközetében Olaf – bár vezérhajója, az 50 m hosszú Nagy Sárkány a korszak leghatalmasabb ilyen típusú építménye volt – alulmaradt a túlerővel szemben. A legyőzött király igazi viking módjára halt meg: miután élve nem akart ellenségei kezére kerülni, teljes fegyverzetben a tengerbe vetette magát, és pajzsát feje fölé tartva (nehogy ki tudják húzni) süllyedt alá a mélybe.

Norvégia most ismét részben a jarlok (Haakon két fia), valamint részben Dánia közvetlen uralma alá került. 1016-ban azonban a Széphajú egyik leszármazottja, a későbbi Szent Olaf az Oslo-fjordban vereséget mért hazai ellenlábasaira, és ezzel a győzelemmel fejére tehette a koronát. Ezalatt Észak egyik legnagyobb uralkodója, Nagy Knut (Villásszakállú Sweyn fia) meghódította Angliát, majd 1028-ban Olaf ellen fordult. A vereséget szenvedett norvég király Oroszországba menekült, ahonnét két évvel később kísérelte meg a visszatérést. Nem a dánok – a trondelagi norvég szabad parasztok állták útját. A stiklestadti csatában ugyan Olaf is életét vesztette, de az eset más szempontból is érdekes: ez volt az első igazi szárazföldi ütközet Skandinávia történetében.

Olaf fia 1035-ben visszafoglalta Norvégiát, sőt, 1042-ben a dán trónt is elnyerte. Utóda apja féltestvére, a korábban a bizánci császár testőrségében szolgált Kemény Harald lett. Harald volt az utolsó a klasszikus viking királyok sorában, s hozzájuk méltó véget is ért. 1066-ban inváziós sereget vezetett Angliába, ám a Stamford Bridge-nél vívott döntő csatában életét vesztette az angolszászokkal szemben. (A norvég tábort váratlanul megközelítő angol hadat egyetlen viking harcos tartóztatta fel a Derbent folyó hídján: csak úgy tudták legyőzni, hogy a híd alatt átkelve a hátába kerültek.) Harald halálával egy korszak zárult le Norvégia történelmében.

A norvég vikingekről alkotott kép azonban csak akkor lehet teljes, ha megemlítjük az anyaországon kívüli történéseket is.

Izlandról már tettünk említést. Innen indultak ki azok a viking hajósok, akiknek nevét valószínűleg sokan ismerik: Grönland felfedezője, Vörös Erik, és fia, Leif Eriksson, Amerika elérője. És itt most el kell oszlatnunk egy tévhitet: nos, ez így nem igaz! Grönland partjait egy Gunnbjörn nevű norvég hajós pillantotta meg először – az viszont igaz, hogy Erik expedíciója érte el először a partjait 982-ben. Ugyanez áll Amerikára is: ezt a valóságban 986-ban Bjarni Herjolfsson fedezte fel, az ő nyomdokain indult útnak hat évvel később Leif Eriksson. Egyébként jellemző, hogy a tagbaszakadt viking harcosok milyen nevet adtak a bennszülötekknek: “skraelingnek”, csenevésznek nevezték el őket.

Izland mellett egy másik fő vonulata is volt a norvég kivándorlásnak, mégpedig az északi brit szigetek, Orkney, Shetland, és nem utolsósorban: Írország. 807-ben jelentek meg az első norvég harcosok a zöld szigeten, ahol sikeresen meg is vetették a lábukat. Az írekkel – és olykor a dán vikingekkel - vívott folyamatos harcokban fő központjuk Dublin lett. A norvég uralom alkonyát itt az 1014-es clontarfi ütközet jelentette, de az írországi jelenlétnek csak az – ekkor már Angliát egy évszázada uraló – normannok megérkezése (1169) vetett véget. (Akik egyébként rokonaik voltak, hiszen Normandia első hercege, Rollo feltehetőleg norvég volt.)

A norvég vikingek a dánokkal együttműködve ugyanakkor egész Nyugat-Európát is rettegésben tartották. A Frank Birodalom ellen intézett támadásaik viszonylag ismertebbek, mi ezért most csak két, más területeket érintő portyát emelnénk ki a sorból.

844-ben az arabok által “madjusnak” (pogány varázsló) nevezett északi harcosok Hispániát támadták, s ennek kapcsán olyan nagy városokat is elfoglaltak, mint Cádiz és Sevilla, pedig ezek a nagyhatalmú Cordóbai Emírség központi területein feküdtek! 859-862 között egy újabb norvég-dán kooperatív portya alkalmával a Hastings vezérelte sárkányhajók már Észak-Itália partjai előtt tűntek fel. Itt történt meg a következő eset. Luna városának ostromával a vikingek sehogy sem boldogultak. Végül a következő trükköt eszelték ki: elterjesztették, hogy Hastings meghalt, és mivel - úgymond – keresztény volt, szeretnék neki megadni a rendes végtisztességet. A vezér koporsóját néhány fegyvertelen kísérővel így a lunaiak beengedték a városba. Itt – láss csodát – Hastings feltámadt; a koporsóban becsempészett fegyverek segítségével aztán az ellenállást már gyorsan leküzdötték harcosai.

Nos, röviden ennyiben foglalható össze Norvégia, és a norvég vikingek történetének jó két és fél évszázada.