Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

A K100 köré a két évtized során szép kis kultusz kerekedett: népes rajongótábora, sajátos hangulata, legendái vannak. A legrégibb és legismertebb hazai teljesítménytúra, ugyanakkor a leghosszabbak, de mégis a lehető legkevésbé verseny-ízűek közül való. Jelenléte a Hálón is egyedülálló, sokoldalú hivatalos honlapja van (és topikja az Index Törzsasztalán:-))).

Ilyen hosszú távú teljesítménytúrát végig csinálni az átlagember számára talán a legelérhetőbb egyéni csúcsteljesítmény. Nem kell hozzá drága felszerelés, sem erő, ügyesség, reflexek - csak kitartás, de abból sok. A résztvevők közül az edzettebbek persze inkább használják kondíciójukat, mint elszántságukat, de a mezőny lassabban végigbaktató felét már csak a lélek viszi a táv utolsó harminc-negyven kilométerén. Számukra a 100 km-es gyaloglás kórlefolyása egy egészen sajátos élmény, tudatmódosító szer, sokoldalú orvosság.

Az első 30 km arra való, hogy az ember elérje a fáradtság egy alapszintjét. A test ekkorra már érzi a strapát, de még nem tiltakozik ellene. A túra legmelegebb szakaszán, egészen félútig, ez az érzés tovább mélyül; a mogyorósbányai ellenőrzőpontra (52,6km) eljutni sokak számára a célba érés béta-változata lehetne, annyira megváltás (valljuk be, azért ebben szerepe van a vendéglő hideg sörének is:-))).

Egy Mogyorósbányán megejtett hosszabb pihenő alatt nagyjából rá lehet érezni, lesz-e elég erőnk a folytatáshoz. Aki itt úgy dönt, hogy továbbindul, az már többnyire el is jut a célig. De csak azért, mert több lehetőség már nemigen akad "értelmesen" kiszállni: település nem esik útba, és besötétedik. Előkerülnek a zseblámpák, kisebb csoportok verődnek össze, úgy bandukol a félezer félhalott ember a Gerecse ösvényein.

A nyolcvanadik kilométerhez közeledve a szelíd és jámbor vándorok is leporolják, és lelkesen használatba veszik a legveretesebb szitkozódásokat, amelyeket eredetileg elrettentő példának tettek csak el. Itt azoknak a jó, akik képesek elvonatkoztatni testük jelzéseitől és tűrni a fájdalmat. Ahogy azonban a cél felfogható közelségbe kerül - talán az utolsó öt kilométer ilyen? - előkerül egy másik érzés, a teljesítés eufóriájának az előlege, és ez enyhén fájdalomcsillapító hatású. Célba érni pedig olyan mámor, ami mindent átformál. A sebek és egyéb sajgó pontok már nem bosszúságot jelentenek, hanem természetesen, örömteli módon illeszkednek a teljesítés összképébe: "nos igen, bizony ezek velejárói egy ilyen teljesítménynek" - érzi a boldog hulla ilyenkor, és nincs az a kitüntetés, amiért odaadná a jutalmul kapott tányér gulyást.

A fájdalomforrások és a feladásra kényszerítő okok változatosak lehetnek. Megmakacsolhatják magukat az izmok, lerobbanhatnak ízületek - fájdalmas és gyakori, de kevésbé végzetes a vízhólyag. De ha testünkkel nincs nagyobb baj, akkor is nélkülözhetetlen az állhatatosság: ha az eltökéltség elfogy, hamar autóbuszon találhatjuk magunkat. Vagy - ami még rosszabb -, valami lehetetlen helyen, ahol meg lehet pihenni hajnalig.

Szólni kell azokról az indulókról is, akikre mindez nem érvényes - vagy nem így. Az élboly nemcsak a távval akar megküzdeni, hanem az idővel is. Mivel ők cuccot nemigen visznek, rá vannak utalva autós segítőikre vagy az erdőben elrejtett depóikra - ha valami közbejön, könnyen keresztülhúzhatja számításaikat a kezelhetetlen szomjúság és éhség. De ha minden jól megy, elképesztő időket mennek. A rekord 11 óra körül van!

A 2000. évi, 20. Kinizsi Százas május 27-én. szombaton reggel indul. Az időjárás várhatóan a forróbbik fajta lesz, ezért most a nagyobb űrtartalmú kulacsot és a napszúrás ellen védő fejfedőt kell kihangsúlyozni a felszerelések közül.

Pucros Mackó

A Kinizsi Százas teljesítménytúra honlapja