A Rákóczi úton alig volt forgalom. Az emberek elhagyták a várost az ünnepekre. A poros ablakok mögött üres, hűs szobákat melegített fel a napfény. Nem kellett figyelni, egyedül tekertem a kétszer két sávos, napszítta aszfalton, surrogtak a gumik, a házfalak a tavasz melegét visszhangzották. Észrevettem, ha nem száguldoznak mellettem autók, jóval nyugodtabban tekerek, és különböző dolgokon gondolkodom. Eszembe jutott a Rácz-kert, ahova már nem fogok odaérni, amikor vagy ezer biciklista nekivág Budapest szabadnapok által üresre söpört utcáinak, hogy egy órát együtt kerekezve mutassák meg a többi embernek, hogy ők így, mint biciklisták – is – léteznek.

Földes András (fa@mail.index.hu)
2000. december 4., hétfő 16:32


A kérdés az volt, hogy hol érem be őket. Nyugalmamból két vakító tolatólámpa fénye zökkentett ki. Egy BMW típusú autó tolatott velem szembe, értsd szembe a forgalommal is, sötét üvegén át nem láttam a vezetőt. Kerékpárom kormányának reflexszerű mozdulatával kikerültem a gépjárművet, és az elsuhanó fekete kocsi mellett robogva önkéntelenül hangot adtam felindultságomnak.

Nem komoly eset, az ember, ha a városi biciklizést választja, akkor a kalandot választotta, az izgalmas életet, a veszélyt. Megannyi kihívás, igazi edvencsör. Ki tudja, mikor látom viszont a kocsit, jönnek majd új kihívások!

A kocsit 5 másodperc múlva láttam viszont, mikor a Starsky és Hutch páros manővereire hajazó stílusban bevágott elém. Megálltam. Az aszfalt melege felkúszott a lábszáraimon.

-Mit mondtál öreg?! – állt elém a fiatal, magabiztos úr. Pólójának matt színe kellemes kontrasztban állt a kocsi csillogó feketéjével.

-Majdnem elütöttél. – feleltem a tényeknek megfelelően. – Kicsit ideges lettem – tettem hozzá békülékenyen.

A sofőr megmozdította vállát, oly módon, hogy azt követte felkarja is, de a kar többi része öv alatt maradt. A népnyelvben beijesztés néven terjedt el a gesztus.

-Most meg akarsz verni? – kérdeztem, az izgalomtól kicsit remegő hangon. Elvégre nem minden nap veri meg az embert egy fekete BMW-ből kipattanó ismeretlen.

-Vigyázz, mert kaphatsz egyet! – mondta emelt hangon az úr, majd kicsit hátrébb lépve, gondolom a nyomatékosítás végett belerúgott a biciklibe, melynek, lássuk be, az egész konfliktusba nem sok beleszólása volt. A bicikli hátsó kereke kicsit elemelkedett az aszfalttól, és puhán visszaesve rugózott néhányat. Általában nem fújom keményre a gumikat, úgy kevésbé ráz.

Ezt követően az autó befejezte az általam megzavart műveletet, tolatva eltűnt a Rottenbiller utca sarkán, én meg csatlakoztam a demonstrációhoz.

A kerékpáros felvonuláson volt talán ezer ember, akik azt gondolták, hogy érdemesebb olyan helyeken élni, ahol a gépzaj nem nyomja el a másik hangját, és nincsenek égéstermékek a levegőben. Egy teherautó platójáról zenét is sugároztak a biciklisek örömére. A hangerő szerencsére senkit nem zavart, mert a városlakók éppen az egész heti munkát pihenték ki valahol.

Hazafelé tekerve azon gondolkodtam, hogy érdekes fotósorozatot készíthettem volna a rejtélyes BMW vezetőjéről. Ehelyett nézzétek meg a felvonuláson készített képeket.

az oldal tetejére