Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Először is szüleinknek és a kedveseinknek, valamint mindenkinek: túléltük a napot, mi vagyunk, akik írunk, nem a szellemünk! Ugyanis tegnap célozgattunk egy helyi extrémsport közelebbi megismerésére, de hogy ne aggódjon senki, nem fedtük fel a kilétét. Nos, ez a bungee jumping. Ha ez magában nem elég extrém, egy kis adalék-adat: 134 méterről. Ennél magasabbról itt nem lehet ugrani (kivétel persze a helikopter), és a világon is csupán egy-két helyen tud az ember nagyobbat zuhanni gumikötéllel a lábán.

Már túránk tervezésének korai részében is szóba került, hogy ugorjunk itt, mert ennél kevés jobb hely létezik a sport szempontjából. A.J. Hackett, akinek az egész dolog sporttá válását köszönhetjük, új-zélandi, és itt Queenstown-ban kezdte meg működését.

Mivel korábban még egyikünk sem ugrott, arra gondoltunk, hogy mindenképpen a lehető legmagasabb pontról kell kipróbálnunk a dolgot, és így döntöttünk a Nevis mellett. Így az embert a kisebbek nem érdeklik már annyira, míg ha valaki nem ezzel kezdi, úgyis egyre magasabbról akar ugrani, és végül úgyis a Nevis-en köt ki.

Kora reggel indultunk, és miután megérkeztünk, pontosan megmérték a súlyunkat, kaptunk egy teljes beülőt, hasonlót ahhoz, amit a mászók használnak, csak ennek vállpántja is volt. Utána a kosárba pattantunk, és már lebegtünk is a gondola felé. Az embereket súly alapján három csoportba osztják, és a köteleket ennek megfelelően cserélik. Így először a legnehezebbek ugranak (79 kg-tól felfelé) utána a közepesek (65-79) és a „pehelysúlyúak”. Csoporton belül is a legnehezebb kezdi az ugrást.

Bungee-jumping történelem Vanuatu szigetén, Polinéziában évszázadok óta a férfivá avatás egyik sarkalatos pontja volt az, hogy a bennszülöttek magas fákról hosszú liánok végén a mélybe vettették magukat. Az Oxford Egyetem Veszélyes Sportok Klubja a hetvenes években komolyabb kisérleteket folytatott az ilyen ugrásokkal, és egy ilyen alkalomról készült felvétel indította be AJ fantáziáját. Henry van Asch társaságában metodikusan elkezdték vizsgálni a különböző, e célra használható anyagokat. Hosszas kísérletezés után végül néhány extrém ugrás következett, pl. a franciaországi Ponts de la Caille-ről (147m). A biztonságos megoldások pontos kidolgozása és a szabadalmak után 1988.-ban aztán AJ megnyitotta a világ első, bárki által igénybe vehető bungee ugróhelyét. Ez a Queenstown melletti Kawaru-híd volt, 43 méterrel, ami máig is üzemel. Ma reggel utunk során meg is álltunk. Itt realizáltuk, hogy mi ennél háromszor magasabbról fogunk ugrani. Hősünk aztán még két másik helyet is megnyitott e célra, majd 1999.-ben megépült a Nevis-folyó felett az említett gondola is, ami 134 méter magasan, a völgy két oldalához erősített 340 méter hosszú drótkötelekkel van kifeszítve.

Mi a legnehezebbek csoportba kerültünk, és ahogy elkezdődtek az ugrások, tudatosult bennünk, hogy innen nincs visszaút, haha! A gondolában egy kantár segítségével be voltunk kötve a mennyezeten feszülő drótkötelekbe, így nem lehetett kiesni, és az alkalmazottak is nagyon ügyeltek a biztonságra. A padló egy része plexi, és mindenki nyomon követheti az ugrót.

Dénes ugrott előbb, utána két ugrással jöttem én. Ahogy Dénes sorra került, beültették egy gonosz módon kitett székbe, két pántot rögzítettek a lábára, ezt egy lazább kis kantárral a beülőhöz (ha gond lenne esetleg) majd jött a gumikötél. Ezt a lábpánthoz erősítették, valamint lazán a beülőhöz is. A kötél úgy nézett ki, mintha sok-sok befőttes gumi egybe lenne fonva. Ezután kitipegett a kis platformra a gondola szélén, és lenézett. Én a gépem sorozatlövésre állítottam, beélesítettem, majd ahogy a csapat visszaszámolt, Dénes mély lélegzetet vett és levetette magát a 130 méteres mélységbe. Rugózott párat, majd a személyzet a gumilötél mentén leeresztett egy másik kötelet, ami beakadt a bekötésbe lenn, és így fel tudták húzni.

Ahogy közeledet, csak ordított az adrenalintól és az izgalomtól, és a gondolába szállva biztosított arról, hogy “K…a jóóóóóó!” Szinte hisztérikusan röhögve próbálta szavakba önteni az elmondhatatlant, de mielőtt ez sikerült volna, már az én lábamon feszült a lábpánt.

Semmi félelmet nem éreztem, ahogy a platformra álltam, csak izgalmat. Semmi tériszony, vagy lábremegés, csak nyugalom. Érdekes, hogy a Dénes is ezt érezte. Valahogy teljes volt a biztonságérzetünk.

Ahogy ott álltam a semmiben, egész látóteremet a táj töltötte be. A nap a szemembe sütött, alattam a folyó csillogott, minden nyugodt volt, és szép. Az örökkévalóságtól csupán egy lépés és egy gumikötél választott el. Milyen furcsa kettősség ez.

Aztán elugrottam. A biztonságérzet eltűnt, hirtelen elemi rettegés járta át a testem, bombaként robbant az adrenalin, ahogy zuhantam a föld felé. Üvölteni akartam, de nem jött ki hang a torkomon, azt akartam, hogy valami fogjon meg, de csak ürességet éreztem. Súlytalanul zuhantam tovább, a pillanatok örökké tartottak, istenem, álljak már meg!!! Láttam a sziklákat a folyóban, a víz csillogását, ahogy hihetetlenül gyorsan közeledik, és nincs semmi ami biztonságot adna, egy kicsit is tudatosítaná, hogy nem fogok meghalni. Aztán egy fokozatosan erősödő szorítást érzek a lábamon, és ahogy csaknem elérem a vizet, már ránt a kötél felfelé. Egyre gyorsabban haladok, már rég ellazult a kötél, ahogy megállok, és ismét szabadesésben közeledem a föld fele. Megint elöntene a rettegés, de már-már üvöltök, mert tudom, hogy nem lesz baj. Ismét lelassulok, majd ismét fel, aztán le, aztán fel. Kis csattanás jelzi, hogy megérkezett a segédkötél, és már húznak is felfele. És én is ordítok, remegek, és hihetetlenül jól érzem magam. Ahogy felérek, Dénessel csak üvöltünk együtt, ez hihetetlen.

Szóval ez az, amit nem lehet leírni, és nem csodálkozunk, ha nem tudjátok elképzelni.

Akkor inkább a tények. Az ugrás után kb. 4,5 másodpercig a test teljesen szabadon esik, majd a gumikötél elkezd fokozatosan nyúlni, és egyre jobban lassít. Ez még 4 mp. A súly alapján a személyzet precízen kiszámolja, hogy perverz módon közel, csupán néhány méterrel a föld (folyó) felett állj meg. Ez után a kötél korábbi megnyúlása miatt elkezd emelni, és olyan lendületet szerzel, hogy miután a kötél normál állapotába zsugorodott vissza, te még mindig felfelé haladsz, egészen 100 m magasba. Majd megállsz, és kb. 2 másodpercig ismét szabadon esel, mielőtt megint megállsz. Ezt még egy jóval kisebb rugózás követi, aztán felhúznak.

Döbbenetes érzés, aki ugrott már hasonlót, az tudhatja, milyen ez. Mi nem tudtuk, és mivel itt 130 métert zuhansz, annyira hosszan tart az egész, hogy komolyan azt hiszed, hogy soha nem ér véget. A vendégkönyv szerint mindenki máshogy érez, van, aki szerint ez semmi, vagy hozzánk hasonlóan érzett, és volt egy lány, aki szerint “Jobb , mint a szex”. Szegény csaj…

Az izgalom hevében rögtön meg akartuk az egészet fejelni, és elhatároztuk, hogy leugrunk bringával is. Azonban felhomályosítottak, hogy az annyira extrém, hogy egyrészt nagyon gyakorlottnak kell lenni, hogy megfelelően zuhanjon az ember, másrész sok ideig tart a felkészülés. Szóval nem ment a dolog, de legalább megpróbáltuk.