|
|
Heavy Tools Comp XC teszt2001. 02. 28., 10:41 | Frissítve: 2001. március 01., csütörtök 10:27
Amikor először megláttam a boltban a tesztelendő gépet, megdobbant a szíven. Már régóta kedvenceim közé tartoznak a Heavy Tools különböző utcai cuccai – zoknik, polárok, pólók- úgyhogy kíváncsi voltam, mire képes az osztrák gyártó, ha valami keményebb anyagról és bonyolultabb szerkezetről van szó. Hálát adva Holle anyónak és Aigner Szilárdnak, nagy lendülettel vágtam neki az előttem álló, kellemesnek ígérkező kilométereknek. 
Külcsín:
A bringa színe és formája egy jól megtermett, mérges lódarázsra emlékeztet. A robosztus csövek, a szépen kidolgozott, agresszivitást sugárzó hátsó háromszög és a jól eltalált festés mind-mind arra csábítja az embert, hogy felüljön rá és hajtsa hegyre föl, völgybe le. A fekete-sötétnarancs váz és teló, a fekete Ritchey alkatrészek és a fekete Weinmann felnik jó kontrasztot adnak az eloxált szürkés-ezüst Deore szerelékeknek. Jól meg van komponálva a gép. Az egyetlen szépséghibát a feliratok jelentik. Ezek láthatólag utólag kerültek a vázra – vagy túl sok rizsbort ivott a távol-keleti ragasztómester-, mivel már kezdetben össze-vissza álltak, másrészt az első páralecsapódás hatására felpúposodtak. Egy ilyen kategóriájú gép igazán megérdemelt volna egy lakkozás alatti matricázást.
Az első testközeli élmény nem okozott csalódást. A Ritchey nyeregcső – a bilincs meglazítása után- vajpuhán csúszott ki a vázból. Ez annyira tetszett, hogy többször is megismételtem a mozzanatot a járókelők derültségére. A Selle Royal Shark sportos nyereg régi ismerősként simult alfelemhez, a szivacsból készült markolat pedig kényelmes fogást biztosított. A második meglepetés a vonatra történő felszállásnál ért, amik a bringát az eddig megszokott intenzitással próbáltam a kupéba segíteni, amitől az majdnem átesett a vállamon. Hiába, hozzászoktam a cro-mo vázak kissé nagyobb súlyához. A kisebb súly irányíthatósági szempontból nagyon sokat nyomott a latban azon a csonttá fagyott földúton, ahol a gépet komolyabb terhelésnek tettem ki. A váz keményen, mereven állta az ütéseket, apróbb-nagyobb ugratásokat és gyors irányváltásokat, az S alakban hajlított hátsó háromszög pedig elég jól elnyelte a hátulról jövő terrort. A Hollow Tech hajtókarok – bár elsőre nem tűntek túl masszívnak- meg sem rezzentek a nyeregből való kiállásoknál. A sima alumínium pedált még a próbaút előtt egy bejáratott patentosra (SPD) cseréltem.
A Rox Shox Judy rugós villa szintén hagyott kívánnivalókat maga után. A alpban benne lévő két soft és két közepes rugót véleményem szerint túl puhára tervezték. Hiába állítottam a rugóerőt maximumra, gyorsításkor, illetve hegynek fölfelé még az átlagos 70 kilómmal is erősen pogózott a gép, sprintelni nem is igen lehetett vele. Zavaró volt a jobb szárból jövő állandó nyikorgás is. Először azt hittem, itt a vég, szétesik az egész, de aztán rájöttem, hogy ez a normális üzemi hangja (biztosan metálosoknak tervezték).
A kormány, a stucni és a kormánycsapágy szintén Tom bátyó műhelyében készült, masszív, tetszetős darab. A csapágy láthatóan alul és felül is nagyon jól védett a víz és egyéb alien jellegű, pusztító betolakodókkal szemben. A Ritchey gumik ismét jól vizsgáztak. Terepen masszívan kapaszkodtak és állták a különböző irányú terheléseket, aszfalton pedig mintázatukhoz képest csendesen és kis ellenállással gördültek. Bár a Heavy Tolls Comp XC-t kifejezetten sport célokra tervezték, hátul nagyon szépen kialakított alsó- és felső csomagtartó szemeket – pontosabban furatokat találhatunk, amelyekbe a minőségi rögzítő csavarok is bele vannak tekerve. A kiszáradástól a két opcionálisan felszerelhető kulacstartó óv. A bowdenek a felső cső tetején futnak. A hátsó váltópapucs cserélhető, és mint elől, mint hátul lehetőség van tárcsafék felszerelésére. Tuning: Még vásárlás előtt érdemes a gépet kipróbálni, és amennyiben jelentkezik a pogózás, a teleszkópban lévő rugót keményebbre cseréltetni (4 keménységi fokozat létezik). Egy jó SPD pedál sokat dob az irányíthatóságon és a tekerés hatásfokán, ha túléltük a vásárláskor keletkezett űrt a pénztárcánkban, második lépésként erre költsünk. Ha nem futja a pénzünkből, vegyünk egy klipszet. Összegzés: A felmerült problémák ellenére Heavy Tolls Comp XC egy jól megkomponált, szépen kivitelezett gép. Ajánlható mindazoknak az átlagos testfelépítésű bringásoknak, akik sportoláshoz, intenzív hegyi túrázáshoz, illetve hobby-versenyzéshez keresnek maguknak egy olyan társat, amelyet a későbbikben könnyen tovább fejleszthetnek.
Váz: Alu 7005 double butted, OR u. UR in Drop Design
Kapcsolódó anyagokhirdetés
|
hirdetés
|
Belbecs:
A Deore cuccok jól állták a sarat a szó minden értelmében. A fékek hamar bekoptak és a nedves hideg ellenére is jól adagolható volt a fékerő. A fékváltókarral és váltókkal voltak apróbb gondok. A hátsó váltó/váltókar 0 fok fölötti hőmérsékleten simán és hangtalanul tette-vette a láncot a 9 fogaskeréken, hidegben viszont érezhetően lassult a működése. Egy idő után felfelé váltásnál csak minden második nyomásnak volt hajlandó engedelmeskedni és a kar útja is jelentősen –mondhatni hüvelyujj-törő módon- meghosszabbodott. Felmelegedés után ez a hiba ismét elmúlt. Az első váltó a próbaúton kicsit besározódott, a második túrán pedig egy váratlan pillanatban egyszerre csak megadta magát, nem volt hajlandó mozdulni. Alapos tisztítással újra működésre lehetett bírni, de ebben a kategóriában ennyi szennyeződésnek nem szabadna ilyen hibát okoznia.
A felnik dupla falúak és nagyon szépen kidolgozottak, a küllőanyáknál egy külön védőpersely segíti a befűzést, és akadályozza meg az esetleges kisorjásodást.