Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Katmanduban, főleg a Freek street-en és a Thamel negyedben egymást érik a különböző programokat - jungle walk, tracking, rafting - kínáló utazási irodák. Az árak elég változatosak és mint kiderült, legalább annyira képlékenyek is. A tapasztaltabb utazó hamar megtanulja, hogy jobban jár ha maga szervezi meg utazásait Kathmandu környékén, vagy valamelyik nemzeti parkba, esetleg egy trekkinget a hegyekbe. Raftingot viszont nehéz saját erőből összehozni, hacsak nem gyömöszöl valaki a zsákjába még itthon gumicsónakot, mellényt, evezőket és sisakot. Egy alkalommal a tigrisbalzsam árusok elől menekültem be az egyik irodába (máig nem sikerült magyarázatot találnom rá, hogy a helyi árusok miből gondolják, hogy a turisták legfőbb vágya a vietnami balzsamra emlékeztető, de nagyobb tégelyekbe kiszerelt tigerbalm) ahol meglepően olcsó utazási ajánlatokat találtam. Első rafting árajánlat 20 dollárt kóstált, ami állítólag két étkezést, oda vissza utat, vezetőt és felszerelést foglalt magában.

Ötletemet azon nyomban útitársaimból álló tanács elé terjesztettem, ám a reakciójuk nem volt éppen pozitív: a legendák homályába vesző nyílt csonttöréssel végződő raftingokat emlegettek. Én nem adtam fel, és szúrósan barátnőmre nézve "márpedig mi azért és raftingolunk" felszólítással visszariksáztam az utazási irodához, ami addigra természetesen bezárt. Másnap valószínű nem emlékezett a főnök az előző napi áraira, vagy esett a dollár értéke, mert a rafting csak 15 dollárnak megfelelő rúpiába került.

A csapat többi része bátorságunkat látva nem akart szégyenben maradni, következő reggel már öten vártuk az iroda küldöncét, aki a buszhoz vezetett minket. Mivel az ár a taxit nem tartalmazta, ezért fél órás loholás, majd rövid várakozás után felvett bennünket egy zsúfoltságig megtelt busz, amelyen már csak két szabad ülőhely maradt, azokat a társaság hölgytagjai részére engedtük át, a kb. Két órás utat karfán ülve vagy görnyedten állva szenvedtük végig, miközben a feleakkora japánok jó ízűket hortyogtak mellettünk. Egyszer csak megállt a busz valami kietlen helyen, ahol néhány szakadt bódé képezte a civilizációt, - mint kiderült, ez a base camp - leszállítottak ötünket, és egy angol lányt, akinek a nyakában dzsungeldob lógott. A túrán mi öten, a lány és kétkísérő képeztük a csapatot. A Coca-cola feliratú bódéban eltöltött másfél órát követően - mialatt mindenki kidobolta magát - intett az egyik kísérő, hogy gumimatracpumpával sikerült a csónakot felfújni, öltözhetünk.

A védőfelszerelés viseletesnek tűnt, a műanyag sisak alig ment rá a fejemre. Az egyik kísérő a Comodor 64 programnyelvét alig verő basic angollal elmagyarázta a vezényszavakat és a veszély esetén követendő forgatókönyvet - valami madzagot dobtak volna felénk, ha kiesünk, ennyit sikerült megértenem. A folyó - becsületes nevén Trisuli- a monszunt követő áradások miatt sokkal veszélyesebbnek tűnt, mint amilyennek megtapasztaltuk. A nagy, lapos csónak könnyedén vette a nagyobb hullámokat, a túra az elején inkább kedélyes csónakázásra emlékeztetett, vizet jószerivel csak akkor kaptunk, ha szándékosan belevezettek a nagyobb hullámokba a kísérők, akik egyébként elég kedélyesen elvoltak, hol a vízparton bámészkodó majmokat bosszantották, hol a folyó felett átívelő függőhidakon egyensúlyozgató lányoknak kurjantgattak.

Így mi is szabadon élvezhettük a nem mindennapi tájat, amelyet a mindenütt jelenlévő majomcsapatok mellett halászó emberek, kézzel kavicsot bányászó, vagy éppen kakassal a hónuk alatt mászkáló helyiek tarkítottak. Egy nagyon durva szakaszért azért meg kellett küzdenünk.

Kikötöttünk, a kísérők jelentőségteljesen és hosszasan nézték a messzi hegyeket, majd közölték, hogy a következő kanyart talán le tudjuk küzdeni, de tegnap egy német csoportnak sikerült itt fejre állni. Kellően beijedve, és kivételesen koncentrálva legyőztük a kanyart, valószínű egy igazi rafting olyan végig, mint nekünk ez a szakasz volt.

Persze nem szabad megfeledkezni az uzsonnáról, amelyet félúton költöttünk el, saláta, tonhal és némi keksz volt a menü, a szobi narancsszörp kinti változatával. Azt nem sikerült megállapítani, hogy a szörp hígítására használt víz a folyóból jött-e, vagy csapból, mindenesetre valami fertőtlenítőtablettát is beledobtak, különös bukét adva az amúgy sem mindennapi íz-egyvelegnek. Az út végén az induló bázishoz hasonló bódésor várt, hegy nyirkos és kopár vasbeton raktárhelyiségben tudtunk megtörölközni és átöltözni, az egyik kísérőnk leintett egy éppen arra járó helyi buszt, amelynek az üléseit 1.50 m. magas emberekre tervezték és serpa kisiskolások és jövendő hegymászósegédek között visszazötykölődtünk Katmanduig.

Infó Mint ahogy később megtudtuk, vannak sokkal izgalmasabb rafting - vizek Nepálban, amelyet ott jártunkkor a monszun miatt lezártak. Érdemes a túra kiválasztása előtt a logisztika minden elemére rákérdezni, főleg arra, hogy a sérülésekkel járó baleseteket hogyan kezelik. Vannak több napos túrák is, a Treesurin majdnem Pokharáig el lehet menni, ilyenkor a cuccot külön viszik. Az angol lány zsákját is külön szállították, tapasztalataink szerint nem lopnak, de az útlevelet és az értékeket jobb a csónakban lévő hordóba helyezni. Reggeli nélkül nem szabad elindulni, több napos túrára érdemes vacsorát is vinni, ha az ember nem akarja kiszolgáltatni magát a bizonytalan minőségű ellátásnak.