Fülöp Marcell izomszakadás után is folytatta volna az Exatlont

ERK6038
2021.05.08. 06:10

Fülöp Marcell, azaz Marci pénteken kényszerült távozni az Exatlonból, miután a döntő kapujában baleset érte, és a 21 éves esztergályosnak fel kellett adnia a versenyt. Mint mondta, lélekben fel volt készülve erre, de végig hitt abban, hogy izomszakadással is versenyben maradhat.

Akár így is folytattam volna, mert úgy voltam vele, hogy ha kell, majd jobban bevetem a másik karomat, de itt az orvosok kezében volt a döntés

– mondta a búcsúzó versenyző, aki ennek ellenére pozitív emlékekkel utazik haza Dominikáról. „Csak az volt a dolgom, hogy sportoljak, és én mindig erre vágytam. A társaság, az élmények, a küzdés, a környezet, mind fantasztikusak voltak” – magyarázta a kiesése után.

Marci egyébként Bálintot tartja a legesélyesebbnek, de  Ákosnak is szurkol, akit nagyon jó  embernek tart, és szerinte a gyorsaságával és a kitartásával megérdemelné a győzelmet. 

Azt is elárulta, ha a jelenlegi tapasztalataival újra kezdhetné a versenyt, teljesen másként készülne rá. „Az Exatlon előtt napi 24 órából húszat edzettem, és nagyon rossz irányba vittem el a dolgot, mert ide egészen más típusú téringre van szükség. Úgy gondolom, egyébként megtettem mindent, és szerintem kihoztam magamból, amit tudtam.”

(Borítókép: TV2)