Vegyen csecsebecsét Sisi hagyatékából!

ferenc-jozsef-asztali-porcelan-iroszett-dorotheum cover
2021.05.18. 13:25

Amennyiben régi vágya volt olyan herendi porcelántányérral kiegészíteni az otthoni készletét, amelyen az aranyozott Szent Korona azt sejteti, hogy valamikor maga az uralkodó is falatozhatott belőle, úgy most itt a talán soha vissza nem térő alkalom!

Május 20-án a bécsi Palais Dorotheumban ugyanis nagyszabású és roppant különleges árverést rendeznek. Persze, nem ez az első uralkodói tematikás aukciója a neves kereskedőháznak, korábban is összehoztak már hasonlókat, amelyeken olyan ritkaságokra is szert lehetett tenni, mint például Sisi anyósának, Zsófia főhercegnének a karkötője, amely gyermekei haját (így Ferenc Józsefét is) magában foglalta.

Az idei Kaiserhaus und Historika (Császári ház és történelem) című árverés katalógusában jó pár igazi kuriózumra bukkanhatunk, például Rudolf trónörökös mandzsettagombjaira, Sisi selyemtüll csipkeblúzára vagy az utolsó magyar király, IV. Károly arany és gyémánt melltűjére – ezek persze nemcsak a történelemrajongók számára lehetnek érdekes fogások, de befektetési céllal is izgalmas tételeknek számítanak – adta hírül a luxushíreket listázó The Gentleman's Review.

Az aukciós listában természetesen az uralkodócsalád századforduló környékén élt tagjairól festett portrékat és a személyükhöz lazábban kötődő tárgyakat találunk a legnagyobb volumenben, hiszen a legtöbb, valóban hiteles, személyes darab Ausztriában is közgyűjtemények tulajdonát képezi. A tárgyak nagy része nem meglepő módon a rekordhosszú ideig uralkodó Ferenc József személyéhez köthető, akinek több pipája, asztali porcelán írószettje, de egy kilencéves korában teleírt papírlapja is hamarosan új gazdára talál.

A kikiáltási árakat böngészve rögtön szembetűnik, hogy elég vékonyan fogott a ceruza, azaz valóban mindössze 500-1000 eurót érne a császár/király és Sisi legkésőbb született gyermekének, Mária Valéria főhercegnőnek a legyezője és esernyőfogantyúi? Jelenleg igen, állítja a szakértő. „Látszik, hogy a koronavírus-járvány nyomot hagyott a kezdőárakon, a korábbi években jóval magasabb összegeken startoltak az uralkodókhoz köthető relikviák. Valószínűleg azért alakult ez most így, mert a szigorítások miatt sok külföldire nem, jobbára csak a helyi gyűjtők megjelenésére számítanak. Akik között persze még így is van jócskán monarchista érzelmű, illetve érdeklődésű” – ismeri el a XVI–XIX. századi régiségekre szakosodott finn műkereskedő és budapesti galériatulajdonos, Ari Kupsus.

Holott az 1707-ben alapított, patinás Dorotheum szívóhatása legendás, panaszkodnak is miatta eleget a környező fővárosok aukciósházai. A nemzetközi közönséget is vonzó, a világtérképen is rajta lévő intézményben ugyanis jóval magasabb áron értékesítheti az ember a nagymama padlásán talált csecsebecsét, vagy a generációk óta a nappaliban lógó Rembrandtot, mint tehetné azt Budapesten, Pozsonyban vagy Prágában. Így ez most talán tényleg a legjobb időszak, hogy az ember ilyen típusú – szakzsargonnal élve – befektetési eszközökbe invesztáljon. Ha pedig a Sisi-filmekből már jól megismert család holmijai nem hoznák lázba, ajánljuk a német császárné porcelánszervizének ránk maradt darabjait, netán a bolgár cár smaragd és gyémánt dísztűjét. (A teljes katalógus itt található, élőben pedig május 14-től tekinthetők meg a darabok a Bécs belvárosában lévő palotában.)

(Borítókép: Ferenc József asztali porcelán írószettje is új gazdára vár. Fotók: Dorotheum)