Családi titkokat osztottak meg Janza Kata gyermekei

janzacover
2021.05.20. 16:16
Janza Katát imádják a gyerekei. Janka és Samu, akik a színésznő két házasságából születtek, arról vallottak, milyen a kapcsolatuk az édesanyjukkal, aki amennyire népszerű, olyan elfoglalt is egyben. Az is kiderült, hogy a művésznő kislánya mennyire jóban van az apukájával, Pintér Tiborral, aki maximálisan támogatja a karrierálmait.

Janza Katát elsősorban az Operettszínház nagyszabású produkcióiból ismerheti a közönség. A színésznő, aki olyan darabokban játszott, mint az Elisabeth, a Mozart! vagy épp a Rómeó és Júlia, ezúttal gyermekeivel karöltve a magánéletéről vallott.

A 22 éves Janka a művésznő első házasságából született. Édesapja Pintér Tibor, akivel az édesanyja még a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ismerkedett meg. A kilencvenes években igazi álompárnak számítottak. Találkozásuk után négy évvel hivatalosan is összekötötték az életüket, szerelmük gyümölcseként született meg később a kislányuk. Janka négyéves volt, amikor a szülei elváltak. A színésznő 2006-ban férjhez ment Kővári László balett-táncoshoz, kisfiuk, Samu 2007 márciusában született. Sajnos azonban ez a házasság is véget ért, Janza Kata állítása szerint viszont az első és a második férjével is jó viszonyban maradt. 

Úgy szültem meg mindkét gyermekemet, hogy színpad mellett nevelkedett gyermekek voltak. Nagymamai segítséggel. Tényleg egy másodpercre nem álltam meg

– vallott a Családvarázs videoriportjában a színésznő, akit a munkája, amely országszerte ismertté tette, teljesen leköt. A gyermekei viszont, úgy tűnik, megértik az édesanyjukat, sőt csodálják azért, hogy képes a munkahelyén és anyaként is egyszerre helytállni.

„Annyira tudta szerintem tartani ezt a balanszot, annyira egybefolyt ez a kettő, hogy anya színésznő. Ez annyira csodálatos volt, hogy egyszerűen felnéztem rá, hogy nekem ilyen anyukám van, aki közben foglalkozik velem, visz engem a színházba” – magyarázta Janka, hozzátéve:

olyan személyiség, olyan ember, akire ÉN IS MINDIG büszke voltam, hogy igen, ő az én anyukám.

Az elfoglaltságai miatt nagyon ritka, hogy a színésznő hármasban lehet a gyermekeivel. Ha mégis jut rá idő, akkor a kirándulás, illetve a közös tévézés a kedvenc programjuk. Az édesanya olyankor igyekszik kiszolgálni a csemetéit, hogy valamivel ellensúlyozza az elmulasztott perceket. 

„Olyan jólesik kompenzálni. Huszonöt évig meg sem álltam a Budapesti Operettszínházzal, a koncertekkel és a szabadtéri nyári előadásokkal. Talán én voltam a legtöbbet a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Ez több hetet elvesz az ember életéből. Nem látod a gyerekeket, csak a nagymamák odahozzák, és aztán mész vissza dolgozni” – magyarázta a művésznő. Hogy ebből a csemetéi mit éreztek, arra Samu olyan választ adott, amelytől az édesanyja teljesen meghatódott: 

Azt csinálta, amit szeretett volna, és ez szerintem nagyon szép dolog, úgyhogy én csak támogatni tudtam, meg most is csak azt tudom.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Janka a szüleit követve színésznek készül, de persze nagyon szeretne gyereket is. Hogy ez mennyire összeegyeztethető, arra jó példának tartja az édesanyját. Janza Katáék családjában egyébként az a legérdekesebb, hogy bár mindkét gyermekének apjától elvált, a kapcsolat nem szakadt meg közöttük: a színésznő állítja, hogy első, illetve második férje a legjobb barátai, későbbi partnerei pedig szintén nagyon befogadók voltak. 

A videoriportban további részletek is elhangzanak a színésznő családi életéről. Pintér Tibor is megszólalt, aki rendkívül jó kapcsolatot ápol a lányával. Már lovagolni is megtanította, és maximálisan támogatja a karrierálmát is. Ha arról lenne szó, a Nemzeti Lovas Színházba is tárt karokkal várja, ahol egyébként Janza Kata és Samu is játszik a Szabadság vándorai című előadásban. 

(Borítókép: Családvarázs)