Szexbotrány miatt kirúgták a híres rockzenekar egyik alapítóját

GettyImages-634960738
2021.05.25. 11:37
David Ellefsonról két hete kezdtek el kompromittáló felvételek terjedni, akkor a Megadeth tagjai még úgy gondolták, kivárnak. Ugyan a basszusgitáros igyekezett tisztázni magát, mára már hivatalosan is elhatárolódtak tőle. Ellefson Instagramján védekezett, az áldozatnak vélt hölgy állítólagos nyilatkozatát is közzétette, ám ezt már csak az láthatja, aki bekövette az előtt, hogy privát lett a fiókja.

Csúnya ügyletbe bukhat bele a '80-as évek egyik kedvenc thrash metal bandájának alapító tagja. David Ellefsontól hivatalosan is elköszönt a Megadeth, miután a basszusgitárost egy kiskorú online térben történő megrontásával vádolták meg.

David Ellefson többé már nem a Megadeth tagja, hivatalosan is elhatárolódunk tőle. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést. Bár nem ismerjük a történet minden részletét, úgy tűnik, a már így is feszült kapcsolat elég volt ahhoz, hogy lehetetlen legyen folytatni a közös munkát

– írta Twitter-oldalán a Megadeth.

A poszt mellett számtalan rajongó jelezte, hogy nem tudja hova tenni a történetet.

A 28 éve házas David Ellefson körül két héttel ezelőtt hullámzott fel botránytenger, videó- és képernyőfelvételek formájában. Ezeken az 56 éves basszusgitáros a kamera felé fordulva maszturbált, tette mindezt egy kiskorú lány előtt. Ugyan a Megadeth ekkor már belengette, hogy megválnak alapító tagjuktól, ám még egy darabig kivártak. A Popculture információi szerint a lány 17 éves volt.

David Ellefson tagadja, hogy a lány kiskorú lett volna, nyilatkozata szerint a felvételek kontextusból kiragadottak, és kifejezetten azzal a céllal engedték útjukra őket, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzák neki. Egyúttal közzétette az áldozatnak vélt hölgy állítólagos levelét is.

Igen, ezek a videohívások valóban megtörténtek, de én kezdeményeztem őket, méghozzá soha nem kiskorúként. Mindig beleegyező felnőtt voltam. Soha nem történt ezelőtt semmi nem megfelelő, minden konszenzusos volt, nem vagyok áldozat. Elég naiv voltam viszont ahhoz, hogy mindezt az engedélye nélkül rögzítsem, és megosszam egy barátommal. Nem tudom, hogy jutott el idáig ez az egész, de azok az emberek, akik szándékosan ártani akarnak neki, sok részletet kihagynak. Kérem, hogy bárki, aki megosztja ezeket a privát videókat, vagy bármilyen félretájékoztatást hall róluk, álljon meg

– olvashatták a szemfülesebbek korábban Ellefson Instagram-oldalán, az utókor azonban már csak a Rolling Stone-nak köszönheti mindezt, a gitáros ugyanis azóta privátra állította a fiókját.

Ennek jegyében úgy fest, Ellefson érzi a történtek jelentőségét, és mindez komolyan bántja is. Ellentétben két másik névvel, akiket az utóbbi hetekben kemény vádakkal illettek. Marilyn Mansont sorra vádolják meg híres és kevésbé ismert hölgyek olyan véres és félelmetes tettekkel, amelyek horrorfilmekben is megállnák a helyüket. Az énekes a legelső ilyennél tagadott, azóta csak az ügyvédei teszik ezt helyette. Hasonló a helyzet a Nobel-békedíjat remélt Bill Gatesszel is, aki állítólag a neves elismerés miatt barátkozott a kétszer elítélt, majd végül (állítólag) öngyilkos szexuális bűnözővel, Jeffrey Epsteinnel. A Microsoft atyja helyett is a jogi képviselője hárítja a támadásokat.

Kapcsolódó

Ha a gitáros a nőmre pályázik, kirúgom

Dave Mustaine a Rockmaraton fesztiválon lemondott koncert előtt nem sokkal mesélt az Indexnek a heroinról, Jézusról és arról, hogy miért van annyi tagcsere a Megadeth-ben.

(Borítókép: David Ellefson, Dirk Verbeuren, Dave Mustaine és Kiko Loureiro az 59. Grammy-gálán 2017. február 12-én. Fotó: Steve Granitz / Getty Images Hungary)