Királyi fogadtatásban részesült a Tankcsapda Horvátországban

image0tcs
2021.05.31. 13:26
Horvátország és Szlovénia még eléggé kihalt, de Fejes Tamás és Sidlovics Gábor szerint a vendéglátósok már nagyon várják, hogy beinduljon a szezon. A Tankcsapda zenészei motoros túrán néztek körül a szomszédainknál, ahol a mediterrán vérnek köszönhetően úgy tűnik, már nem veszik olyan szigorúan a járványügyi szabályokat. A helyiek borzasztóan várják a turistákat, velük is nagyon kedvesek voltak.

Még mielőtt beindulna a turné, a Tankcsapda két tagja úgy döntött, motorra pattan, és tesz egy kört a tengerparton. Aki követi a zenekart, jól tudja, hogy Fejes Tamás és Sidlovics Gábor rendszeresen jár határokon átívelő motoros túrákra, így a mostani sem egy szokatlan dolog, abból a szempontból viszont érdekes lehet, hogy a pandémia mennyire nehezíti meg egy ilyen út lebonyolítását. A zenészek múlt hét kedden indultak, és szombaton érkeztek haza, az Index megkeresésére pedig készséggel beszámoltak arról, hogy a kiruccanásuk alatt mit tapasztaltak. A megosztott információk talán segítenek azoknak, akik a közeljövőben külföldi útra készülnek.

Az ember azt gondolná, hogy a határon való átjutás a legkörülményesebb, ám a zenészek szerint ezzel egyáltalán nem volt probléma. Viszont hangsúlyozták, hogy védettségi igazolvány nélkül senki ne induljon el, illetve – elsősorban a magyar határnál – arra az orvosi pecséttel ellátott papírra is szükség van, amelyen rajta van, hogy az utazni vágyó mindkét adag vakcinát megkapta.

Horvátországba kifelé konkrétan minden papírt kértek, de nagyon rugalmasan és gyorsan ment a dolog, nem nagyon kínlódtak vele, és nem is volt semmi értetlenkedés

– magyarázta Fejes Tamás. „Horvátország és Szlovénia között viszont érdekes módon csak a személyi igazolványt kérték, és intettek, hogy mehetünk tovább.”

Fejesék egy motoros oktató barátjukkal hármasban, összesen 2000 kilométert toltak le két keréken öt nap alatt, ahogy ilyenkor mindig, most is az autópályákat mellőzve, jól bevált motorosutakon, szerpentines részeken hajtottak. Azt mondják, az előszezon erre egyébként is tökéletes, mivel még kevés a turista, és ezért nincs nagy forgalom, ennek köszönhetően normális tempóban lehet haladni, illetve motoros élményeket szerezni az úton.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy egész nap bukósisakban motorozunk, aztán estére megérkezünk egy egyszerű kis vendégházba. Egyáltalán nem szállodáról van szó, hiszen nem a nyaralásról szólnak ezek az utak. Esténkét beszélgetünk meg pihenünk, ugyanis menet közben marhára el lehet fáradni, de hát pont ez a cél, egy ilyen három-négy napos aktív motorozás ráadásul az agyadat is kikapcsolja

– magyarázta a dobos. Fejes szerint a turizmus szempontjából pár hét múlva fog beindulni a szezon, Sidlovics Gábor viszont azt mondja, normál esetben már ilyenkor is több embernek kellene lennie ezeken a területeken, rajtuk kívül csak egy-két kisebb társaság ült azokon a vendéglátóhelyeken, ahol a kapacitás egyébként 30-40 asztal.

„Horvátország és Szlovénia is eléggé kihalt volt, ilyen »walking dead« a sztori. Még építik a strandokat, tehát nagyon félkész minden, de ami feltűnt, hogy mindenki borzasztó kedves volt velünk

A vendéglátásnak azért odavágott ez az egész Covid, így most akárhová beteszed a lábad, gurul a vörös szőnyeg”

– mondta a gitáros, akivel Fejes Tamás is egyetértett ebben.

„Mivel mindkét ország a turizmusból él, iszonyatosan kedvesek meg előzékenyek az emberek. Mindenhol tolják alád a telefont, hogy értékeld az éttermüket, vagy a szálláshelyen a szobájukat, és nagyon örülnek, hogyha ötössel pontozol. Ezért mindent meg is tesznek egyébként” – tette hozzá a dobos, aki emellett azt is megállapította, hogy a járványügyi szabályokat sem veszik olyan szigorúan.

A horvátok és a szlovének közelebb állnak a mediterrán stílushoz, azok meg sokkal lazábban vesznek mindent, mint ahogy mondjuk, Magyarországon. Az európai uniós jogszabálynak megfelelően mindenhol ki van írva, hogy a másfél métert be kell tartani, meg maszkot kell használni, de konkrétan ugyanaz tapasztalható, mint az első hullámban, hogy egy embert sem látni maszkban.

A zenészek megjegyezték, egyetlenegyszer fordult elő, hogy mosdóba menet rájuk szóltak, hogy húzzák fel a maszkot. A pincérek persze folyamatosan viselik, de a hétköznapokban nem igazán jellemző, hogy az emberek eltakarnák a szájukat. Azt mindketten viszont úgy látták, hogy az éttermek nagyon színvonalasak, és fel vannak készülve a turisták fogadására. Persze még egy csomó szálloda be van zárva, Fejes szerint, amelyik nyitva van, az is fél gőzzel megy, vagy inkább fél gőz alatt, de látszik, hogy már nagyon várják a vendégeket. A dobos egyébként pár nap múlva visszatér Szlovéniába, ám az már valóban nyaralás lesz.

„Ugyanoda megyek, ahol most voltunk, Portorozba, csak akkor már a családdal. Régóta be voltunk zárva, nemcsak én, hanem a feleségem és a gyerekek is. Úgyhogy, mielőtt elindulnak a koncertek, elutazunk egy pár napos tengerparti kikapcsolódásra, aztán szó szerint fejest ugrok a munkába. Mivel nekünk nemcsak itthon, hanem külföldön is nagyon sok bulink elmaradt, ha nem lesz visszazárás és negyedik hullám, akkor arra számítok, hogy a Tankcsapda zenekar másfél évig nem fog leállni. Ezért egy darabig nyaralásra nem igazán lesz idő.”

Fejes Tamással ellentétben Sidlovics Gábor a turné előtt már nem tervez utazást, inkább elkezd ráhangolódni a koncertekre. Közben igyekszik minél több időt tölteni a gyerekeivel, akik biztos, hogy nagyon hiányolják majd, ha beindul a buliszezon, és sokszor napokig nélkülözniük kell az édesapjukat. Az első Tankcsapda-koncert egyébként június 18-án Jászberényben lesz.

(Borítókép: Fejes Tamás és Sidlovics Gábor. Fotó: Tankcsapda)