Eltörléskultúra: Chrissy Teigennek befellegzett?

GettyImages-454716048
2021.06.11. 18:23
A 35 éves modell az internet kedvenc komédiása volt, amíg elő nem került egy tízéves történet, amikor is egy 16 éves lány halálát kívánta. Chrissy Teigen nyilvánosan is bocsánatot kért, azóta sorra bontanak vele szerződést a partnerei, az internetezők pedig nem félnek bármit előásni a múltjából, hogy tönkretegyék.

Chrissy Teigen az internet azon üde foltja volt, akit eddig szinte csak szeretni lehetett. A 35 éves modell a Twitter egyik nagy poéngyárosa volt, akinek az agymenésére több mint 13 millió ember kíváncsi még mindig – az Instagramját pedig közel 35 millióan követik. Teigen azonban egyikre sem posztolt az utóbbi egy hónapban, ugyanis nemrég az internetezők céltáblája lett. Hogy miért? A modell nagyon csúnyán elbánt saját magával, amikor úgy döntött, egy 16 éves lány halálát kívánja. A dolog igazi érdekessége azonban az, hogy ez nem most vagy néhány hete történt, hanem tíz évvel ezelőtt.

Gyors siker

A modell 2010-ben szerzett hírnevet magának, amikor szerepelt a Sports Illustrated magazinban, majd négy évvel később, a lap fennállásának ötvenedik évfordulóján Nina Agdal és Lily Aldridge oldalán került a címlapra. Chrissy ezután több műsorban is feltűnt, több évig vezette a Playbackpárbaj című szórakoztató programot. Férjével, John Legenddel 2009-ben ismerkedtek meg, amikor az énekes Stereo című számához forgattak együtt.

Ekkor állítólag össze is jöttek, 2013-ban össze is házasodtak, két közös gyermekük született. A modell eközben a kulináris élvezetek oltárán is áldozott, két könyvet írt, illetve piacra dobta a nevével fémjelzett étkészletet. Meglehetősen jól ment hát a szekér, főleg hogy Chrissy egyre népszerűbb lett a közösségi oldalakon, Ryan Reynoldshoz hasonlóan az ő megszólalásai is gyakran lettek trendik a neten. Volt hát idő, amikor mindenki a vicces, csinos és jól főző Chrissy Teigen barátja akart lenni, akinek látszólag teljesen tökéletes volt az élete – egy dolgot leszámítva.

A dokumentált gyász

2020-ban a modell ismét teherbe esett, nagyon várták is a harmadik babájukat. Teigen várandóssága alatt azonban komplikációk léptek fel, végül pedig mesterségesen kellett beindítani nála a szülést, ami nagyon korai volt, de az orvosok aggódtak, hogy ha tovább várnak, az édesanya élete is veszélybe kerül. A baba halva született, ami a családot és a rajongókat egyaránt megrázta, hát még az, hogy a modell kérésére mindezt fotókkal is dokumentálták. A képek egyszerre voltak intimek, sokkolók és elképesztően szomorúak, az egyiken Chrissy sírva ölelte magához elhalt magzatát.

A dokumentációt egyesek szívhez szólónak, mások illetlenségnek érezték, a modell azonban egy hónappal később részletesen írt a vetélésről, elmondva például azt, hogy folyamatosan vérzett, felnőttpelenkát kellett hordania, a hasában pedig annyira nem maradt meg a folyadék, hogy egy idő után kívülről meg tudta tapintani a baba apró kezét és lábát. A kórházban próbálkoztak vérátömlesztéssel is, de mindhiába. Chrissy a posztjában azt is leírta, nem érik el az ingerküszöbét azok, akik gyűlölködő üzenetekkel bombázták az eset után.

Nem tudom kifejezni, mennyire kevéssé érdekel, ha te utálod ezeket a fotókat. Hogy mennyire kevéssé érdekel, hogy te ezt nem tetted volna meg. Én éltem át, én döntöttem így, és ami a legfontosabb, ezek a fotók nem valók mindenkinek, de azoknak, akik átélték vagy elég kíváncsiak ahhoz, hogy megnézzék, hogy történik ez, igen. Ezek a fotók azoknak készültek, akiknek szükségük van rájuk. Mások gondolatai nem számítanak nekem

– írta a modell.

Cseberből vederbe

A házaspár ezután saját tempójában igyekezett feldolgozni a veszteséget, még szorosabban ölelve két kisgyereküket. A modell közben idén márciusban úgy döntött, búcsút mond a Twitternek, az elköszönés azonban egy hónapig sem tartott. Megtörtént a visszatérés, a szokásos dögös és vicces posztok formájában. A boldogság azonban nem tartott sokáig. Május 10-én ugyanis Courtney Stodden amerikai celebritás váratlanul elmondta a Daily Beastnek, hogy Chrissy Teigen a halálát kívánta, amikor 16 évesen hozzáment az akkor 51 éves Doug Hutchinson színészhez. Elmondása szerint ekkor rengeteg gyűlölködő üzenetet kapott, többek között a 25 éves modelltől is, aki szó szerint azt írta neki,

alig várom a napot, hogy meghalj.

A történet ugyan közel tíz évre nyúlik vissza, mégis úgy tűnik, az internet világában nem évül el az ilyesmi. Courtney Stodden az interjúban elmondta, hogy a zaklató üzenetekért és ocsmány cikkekért több újságíró is elnézést kért tőle, a hírességek közül azonban senki. Chrissy Teigen nem sokkal később nyilvános üzenetben igyekezett pótolni a hiányosságát, de a jelek szerint későn.

Nem sok ember van abban a szerencsés helyzetben, hogy az egész világ előtt vonják felelősségre minden múltbéli baromságáért. Nagyon szégyellem magam, és elkeserít a tudat, hogy milyen ember voltam akkor. Egy önbizalomhiányos, feltűnési viszketegségben szenvedő troll voltam. A viselkedésem szégyenletes és vállalhatatlan, de ez semmi ahhoz képest, ahogyan Courtney érezhetett azok miatt, amiket mondtam neki. Olyan keményen dolgoztam azért, hogy örömet hozzak nektek, és érezzétek, hogy szeretlek benneteket, és szinte elviselhetetlen az érzés, hogy csalódnotok kellett bennem. Nem csak ekkor hibáztam életemben, és akármennyire is igyekszem, biztosan fogok is még hibázni, de istenem, nagyon igyekszem! Próbáltam Courtney-val privátban felvenni a kapcsolatot, de mivel ezt az egészet a nyilvánosság előtt robbantottam be, nyilvánosan is bocsánatot akarok kérni. Annyira sajnálom, Courtney. Remélem, hogy meg tudsz gyógyulni most, hogy tudod, milyen mélységesen sajnálom

– írta több bejegyzésen át a modell, aki mondandóját azzal zárta, hogy a követőitől is még egyszer bocsánatot kért. A posztok alatt egyébként rengeteg pozitív üzenet érkezett, amelyben a rajongók biztosítják Chrissyt, hogy bátor dolgot tett, és nem kell félnie, hiszen mindenki hibázik.

Cancel culture, azaz eltörléskultúra

Eközben azonban megjelent a Twitteren a #cancelchrissyteigen és a #cancelchrissy tag, amely hamar népszerű is lett, a témában írt posztok többsége egyre csak duzzad, és ugyan a modell a bejegyzése óta, azaz majdnem egy hónapja nem szólalt meg sem az Instagramon, sem pedig a Twitteren, több partnere is úgy döntött, ideje félreállni. Sem a Target, sem pedig Macy’s webáruházai nem árusítják többé Teigen konyhai kiegészítőit – írta meg a PennLive, illetve a Variety nyomán tudni lehet, hogy a modell elesett egy Netflixes-cameótól is, amelyet a Never Have I Ever című sorozat második évadához terveztek vele. Emellett pedig a Kardashian-klán anyja is páros lábbal rúgta ki közös projektjükből.

Kris Jenner egyik ismerőse szerint a nemrég alapított Safely nevű tisztítószermárka csapata nagyon ráfaragott, hiszen napokkal azelőtt debütáltak, hogy kirobbant volna Chrissy Teigen botránya.

A cégnek újra kell gondolnia az egész marketingstratégiát, hiszen a terv az volt, hogy Kris és Chrissy otthona és a családjuk lesz fókuszban

– idézte a forrás szavait Perez Hilton.

Az eset azért is nagyon kellemetlen, mert a céget Kris Jenner és Chrissy Teigen együtt álmodták meg, utóbbit azonban nem meglepő módon nem szerepeltethetik a közeljövőben tervezett kampányban. A modell legutóbb a botrány előtt, május 9-én jelent meg a cég hivatalos Instagram-oldalán.

A történtek fényében nem csoda, hogy a modell tett néhány lépést hátra. A nyílt bocsánatkérése után, amelyben azt állította, megpróbált kapcsolatba lépni Courtney Stoddennel, a megbántott nő közzétett egy fotót, amellyel bizonyítja, hogy Teigen egyáltalán nem próbálta meg felvenni vele a kapcsolatot, sőt még le is tiltotta őt.

Elfogadom a bocsánatkérését, és megbocsátok, de az igazság akkor is ugyanaz marad. Sosem próbálta meg privátban felvenni velem a kapcsolatot. Igazából az a helyzet, hogy letiltott engem a Twitteren. Minden porcikám szeretné elhinni, hogy őszinte bocsánatkérés volt ez a részéről, de úgy érzem, inkább csak egy nyilvános próbálkozás volt arra, hogy megmentse a partnerségét a Targettel és más márkákkal, akik rájöttek, hogy vállalhatatlanul viselkedik

– írta posztjában Courtney Stodden.

John Legend feleségének tehát nehezen indult az év, és úgy fest, további kemény időszak vár rá. Összességében eddig három nagy megállapodástól esett el, és nem tudni, ki gondolkozik még azon, hogy elforduljon tőle. Főleg hogy az utóbbi időben több, szintén nagyon régi bejegyzése is előkerült, amelyeken többek között azzal viccelődött, hogy Lindsay Lohan vág még egy csíkot a csuklójára, ha meglátja Emma Stone-t, vagy hogy nem érti, miért lepődnek meg az emberek azon, hogy Mariah Carey ikreket vár, hiszen ő eddig is meg volt győződve arról, hogy 2–15 babát rejt a hasa.

Ellen DeGenerest és Lea Michele-t egyébként hasonló módon csinálta ki a cancel culture, azaz eltörléskultúra. Előbbire azért szálltak rá, mert nyilvánosságra került egy csokor történet arról, hogy a műsorvezető elképesztően bunkó az alkalmazottaival és időnként a vendégeivel is – nem is folytatódik tovább a 19 évadot megélt talkshow-ja. A Glee színésznője pedig abba bukott bele, hogy szolidaritását fejezte ki a meggyilkolt George Floyd ügyében, mire többen is jelezték, hogy az énekesnő vállalhatatlanul, rasszista módon viselkedett velük a múltban. Vele akkor egy cég bontott szerződést, és azóta is kedvelt téma, ki hogy érzett iránta a Glee forgatása alatt. Az internet tehát nem felejt, így Chrissy Teigennek nagyon meg kell gondolnia, miként és hová lép a jövőben, ha nem akar arra a sorsra jutni, mint a fentebb említett két szakmabeli.

(Borítókép: Chrissy Teigen és John Legend az Andrea Bocelli alapítvány vacsorapartiján 2014. szeptember 5-én. Fotó: Andrew Goodman / Getty Images Hungary)