Olga, Liliána
22 °C
35 °C

Erős Antónia: Megvolt bennem is időnként a félelem

RTL musorvezetok 1827
2021.06.14. 16:24
Amellett, hogy több mint 23 éve híradózik, Erős Antónia társadalmi munkát is végez. Az Egy Csepp Figyelem nevű alapítványával régóta azon dolgozik, hogy minél több ember megismerje a diabéteszt, és annak veszélyeit. Múlt héten azon a versenyen zsűrizett, amelynek során kiválasztották Magyarország Cukormentes Tortáját, amit hamarosan a nyilvánosság is megismerhet. A tévés most részletesen is mesélt a verseny menetéről, de a járványhelyzetről is elmondta a gondolatait, sőt az is kiderült, miben változtatta meg az életét Max, az olasz agár.

Süteményeket tesztelt Erős Antónia. Az RTL Magyarország híradósa, aki 25 éves kora óta I-es típusú diabétesszel él, maga kezdeményezte annak idején, hogy a sokéves hagyományhoz kapcsolódva válasszanak Magyarország Tortája mellett egy hozzáadott cukortól mentes édességet is, amit ugyanúgy az augusztus 20-i állami ünnepségen lepleznek le. A hozzáadott cukrot nem tartalmazó torták versenyét idén 10. alkalommal rendezték meg, a tévés pedig – a korábbi évekhez hasonlóan – az Egy Csepp Figyelem néven ismert alapítványát képviselve zsűrizte a süteményeket. Pedig a saját elmondása szerint egyáltalán nem édesszájú, és a sütés-főzést is inkább másra bízza, ennek ellenére hősiesen végigkóstolta az összes tortát, amellyel beneveztek a jelentkezők.

Az Index megkeresésére a műsorvezetőnő most elárulta, mi kell ahhoz, hogy az ember akár 15 süteményt is képes legyen egymás után tesztelni, de arról is beszélt, hogy híradósként, illetve cukorbetegként hogyan éli meg a járványidőszakot, főleg úgy, hogy az ő munkakörében nem jöhet szóba home office. Persze Max sem maradt ki a sorból – az olasz agár egy éve került Erős Antónia családjához, ahova azóta teljesen be is illeszkedett.

Az a hír járja, hogy megvan, melyik sütemény nyerte az idei Magyarország Cukormentes Tortája versenyt.

Igen, kedden eldőlt, hogy az öt döntős közül melyik a győztes, illetve a két különdíjas. Az eredmény persze még titkos, a nagyközönség csak augusztusban ismerheti meg, illetve az augusztus 20-i ünnepségen meg is kóstolhatja Magyarország Cukormentes Tortáját, ahogy Magyarország Tortáját is.

Mennyire fonódik össze a két verseny?

A Magyarország Tortája régóta létezik, a cukormentest – ami egészen pontosan azt jelenti, hogy hozzáadott cukrot nem tartalmaz – mi, azaz az Egy Csepp Alapítvány, egészen pontosan a férjem találta ki, hogy legyen ilyen verseny tíz évvel ezelőtt. Partnerként viszont együttműködünk a Magyarország Tortáját is kézben tartó Magyar Cukrászok Országos Ipartestületével, akik szakmailag támogatják a munkánkat például abban, hogy minél több cukrászt elérjünk, de a verseny lebonyolításában is sokat segítenek, mert általában egy helyszínen tartjuk az anonim zsűrizéseket. A kommunikációt is egyeztetjük, hiszen a két verseny párhuzamosan fut egymással. Viszont a Magyarország Cukormentes Tortája csak az alapítványé. A mi kezdeményezésünk egyébként annyiban más, hogy nálunk van egy házi verseny is, amire bárki nevezhet, akinek van egy jó tortareceptje, és ugyanolyan értékes nyeremények járnak a győzteseknek, mint a profi cukrászoknak. Ezt kifejezetten azért szervezzük, hogy még inkább elterjedjen az, hogy érdemes kísérletezgetni. A receptek megosztása ráadásul nagyon sokat segíthet azoknak, akik keresik az egészséges alternatívákat.

Kik döntenek a győztesről?

Ez most egy tíztagú zsűri volt, amely részben szakmai, azaz mestercukrászokból, illetve a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tagjaiból állt, részben pedig társadalmi, olyan résztvevőkkel, mint Vadon Jani és magam. Ebből a szempontból mi kívülállók vagyunk, és tényleg csak az ízlelőbimbóinkra hagyatkozhatunk. A döntés egyébként nagyon komoly kritériumok alapján születik, nyilván a dietetikusok azért fontosak, mert ők tudják megmondani, hogy a torták összetétele megfelel-e az elvárásoknak, fontos például, hogy olyan alapanyagok legyenek benne, amelyek beilleszthetők az egészséges étrendbe, illetve lehetőleg lassan emeljék a vércukorszintet, ne idézzenek elő nagy kiugrásokat. Ezeket a termékeket egyébként nemcsak cukorbetegeknek szánjuk, hanem arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy egészséges alapanyagokból is lehet finom és nagyon szép édességeket készíteni. Volt olyan év, hogy 25-30 tortát zsűriztünk.

Hogy lehet ennyi sütit végigkóstolni egymás után?

Az egész úgy néz ki, hogy ugye jönnek sorban a torták, és azon kívül pedig csak sós sütemények és rágcsálnivalók vannak az asztalon, nagyon sok vízzel. Kicsit olyan, mint egy borkóstoló, ha elfáradnak az ízlelőbimbók, muszáj valamivel felfrissíteni, úgyhogy közben eszünk egy kis pogácsát, amelyek közül én mondjuk a tepertőset szeretem a legjobban. Az idei zsűrizés nem volt annyira megterhelő, mert nem volt olyan sok sütemény, de amikor több mint tíz tortát kell megkóstolni, az már nagyon nagy kihívás. Emlékszem, a legelső évben az első fordulón annyira sok torta volt, és annyira fárasztó volt már tényleg az egész kóstolás, hogy a legvégén megettem egy nagy adag sült kacsacombot steak krumplival, mert úgy éreztem, megbolondulok, ha nem jutok azonnal valami nagyon fűszeres, sós dologhoz, ami ezt a sok, egyébként finom édességet ellensúlyozza.

Úgy hallom, Vadon Jánossal ezúttal nem voltak egy véleményen.

Abban mondjuk egyetértettünk, hogy az idei az elmúlt évek legerősebb mezőnye volt, mert tényleg állati jó tortákkal neveztek. Janival egyébként mi végig egy tálból cseresznyéztünk, minden tortából egy szeletet kértünk, amit közösen fogyasztottunk el, közben pedig megbeszéltük, ki mit érez. Épp ezért én végig azt hittem, hogy egy véleményen vagyunk. De amikor a voksot le kellett adni, kiderült, hogy ő nem azt gondolja a legjobbnak, mint én, amin nagyon meglepődtem.

Egyébként mennyire édesszájú? Amellett, hogy ugye a cukorbetegség ebből a szempontból persze lemondással jár.

Egyáltalán nem. Ugye 25 éves voltam, amikor cukorbeteg lettem. Emlékszem, akkor sokan azt mondták, micsoda csapás az élettől, hogy le kell mondanom az édességekről. Én viszont gyerekkoromban sem voltam édesszájú, tehát az a része, hogy most nem ehetek bizonyos dolgokat, egyáltalán nem megterhelő, hiszen ezeket amúgy sem kívánom túlzottan. Inkább a kekszféléket szeretem, és a jó minőségű mogyorós csokoládét. De ezekből az ember nem fogyaszt el egy kilót. Alkalmanként egyébként megeszem a cukrozott változatból is egy csücsköt vagy egy falatot, de szerintem ma már azért léteznek nagyon jó minőségű alternatívák, amelyekben nincs hozzáadott cukor. Nyilván az összetételt azért egy cukorbetegnek mindig érdemes megnézni, de nekem tényleg nem akkora lemondás betartani a rám vonatkozó, egyébként szigorú szabályokat, ugyanis nincs bennem sóvárgás az édesség iránt.

Akkor sütni sem szokott, úgy értem, a családnak.

Nem főzök, nem sütök. Illetve nem azt mondom, hogy soha, de napi szinten nem jellemző. Egyrészt a gyerekek többnyire napközben nincsenek itthon, és az iskolában jó menzájuk van, estére pedig elegendő egy gyors melegszendvics, vagy most, hogy kitört a nyár, előfordul, hogy az apjuk süt egy-két kolbászkát zöldségekkel a teraszon. Másrészt az egyik kedves barátunknak van egy nagyon jó, házias kifőzdéje, nagyjából kettő percre tőlünk, ahol akár 4000 forintból négyféle ételt is tudunk enni. A harmadik oka, hogy amikor a férjemmel megismerkedtünk, illetve összeházasodtunk, akkor már mindketten tévéztünk, szinte 24 órában dolgoztunk, ráadásul ő nagyon sokat járt vidékre is.

Ilyen napi rutin mellett az, hogy délután négykor már a konyhában főzzem a vacsorát, egyszerűen elképzelhetetlen,

ezért ez a rendszer nem is épült be az életünkbe. Hétvégén persze, ha van idő rá, vagy a nyári szünet alatt előfordul, hogy egy-egy egyszerűbb dolgot elkészítek, de a mindennapi főzés, ami az előkészületekkel együtt, valljuk be, nagyon sok időt vesz el, nem mindig fér bele a napjaimba. A lányom, Szonja viszont nagyon szeret sürögni-forogni a konyhában. Nemegyszer előfordult, hogy látott valamit az Instagramon vagy a TikTokon, amit aztán saját maga elkészített. Nyilván mi is ott vagyunk, hogy segítsünk, de az, hogy összedobjon egy muffint, neki egyáltalán nem jelent problémát. Nagyon élvezi, úgyhogy mondtam is neki, lehet, hogy érdemes lenne ilyen szakmát választania.

Ha egy picit visszatérünk a cukorbetegségére, ön hogy élte meg az elmúlt időszakot? Mennyire aggódott, hogy elkapja a vírust?

Bizonyos szempontból előnynek számít, hogy híradós vagyok és napi szinten tudtam foglalkozni a témával. Az RTL Híradóban – ahogy mindig – most is arra törekedünk, hogy minden oldalról, a lehető legobjektívebben, a szakma minden szabályát betartva számoljunk be arról, mi történik a világban és itthon. De bármennyire is híradó a legkiegyensúlyozottabb műfaj, ugyanazokat a hullámokat éltem meg én is, mint egy átlagember, aki rendszertelenül fogyaszt híreket. Mivel rengeteg a háttér-információ, azt gondolom, mi, akik a hírek világában élünk, nagyobb mélységben ismerjük a helyzetet.

Ennek ellenére ugyanúgy megvolt bennem is időnként a bizonytalanságérzés, és a félelem attól, ha elkapom a vírust, annak milyen következményei lehetnek.

Emlékszem, 2020 februárjában, amikor még szinte semmit nem tudtunk a betegségről, holott a világ másik részén már tombolt a járvány, a férjem már akkor azt mondta, hogy baj lesz. Én erre csak legyintettem, és túlzásnak gondoltam a reakcióját, miközben a barátaimmal még mindig arról beszélgettem, hova foglaljunk repülőjegyet. Persze a férjemnek volt igaza, azóta pedig nekem is volt olyan időszakom, hogy úgy éreztem, tartok a vírustól. Nem mondom, hogy szorongtam, vagy pánikoltam, azt gondolom, a magam részéről eddig sikerült kiegyensúlyozottnak maradnom. A gyerekekkel is úgy beszélgettünk a járványról, hogy ne féljenek, de érezzék, hogy igenis felelősségük van abban például, hogy felveszik a maszkot, ha belépnek valahova, illetve hogy rendszeresen megmossák a kezüket.

Ez azt jelenti, hogy cukorbetegként nem érezte magát nagyobb veszélyben másoknál, annak ellenére sem, hogy híradósként a járvány alatt is folyamatosan dolgozott?

Fontos, hogy egy ilyen helyzetben is tisztán lássunk, és alaposan tájékozódjunk. Ezt tesszük a Híradóban és az Egy Csepp Figyelem Alapítványnál is, hiszen nagyon sok kérdést kaptunk folyamatosan. A szakemberek kimondták már a járvány elején, hogy mint minden vírusos betegség, a Covid is veszélyesebb lehet azokra, akiknek van valamilyen alapbetegségük. Azért hangsúlyozom, hogy „lehet”, mert azt is hozzátették, hogy akinek egyensúlyban van a krónikus betegsége, annál a kockázat nem sokkal nagyobb, tehát törekedni kell arra, hogy megfelelő legyen a kezelés. Lehet, hogy sokaknak adott egy lökést ez az időszak ahhoz, hogy jobban odafigyeljenek magukra. Nagy jelentősége van ilyenkor is a kiegyensúlyozottságnak, ami az RTL Híradó egyik alapértéke, mert az embereket nem riogatni kell, hanem tájékoztatni, információkkal ellátni.

Az ön munkájában milyen változásokat hozott a járvány?

Az RTL Magyarország tényleg a legnagyobb odafigyeléssel kezeli mind a mai napig ezt az időszakot. Nagyon sokan dolgoznak home office-ban, persze az én munkámat nem lehet otthonról végezni. A cég erre is talált megoldást egy új rendszer bevezetésével. Minket, híradós párokat, szétválasztottak, hiszen elég nagy baj lenne, ha mind a négyen egyszerre fertőződnénk meg. Nem dolgozhatunk párban, és ez ebben a pillanatban is így van. Néhány hónap volt csak kivétel, amikor csendesült a járvány, akkor előfordult olyan is, hogy a távolságot megtartva az egyik műsorvezető ült, a másik pedig állt, ha egy stúdiótérben voltunk. Az épületen belül a különböző stábokat és riportereket is igyekszik a cég elkülöníteni, külön irodákban elhelyezve őket, ami persze nyilván infrastruktúra kérdése is. A vágófolyosón például azt is meghatározták, hogy a híradósok hányadik vágószobáig mehetnek el, ahonnan a folyosó másik része, mondjuk, már a fókuszosoké.

Mindenki nagy odafigyeléssel igyekszik a dolgát végezni, hogy ne kelljen leállnia a napi műsorgyártásnak.

Ha ugyanis ez a vírus végig tud söpörni egy iskolán vagy egy munkahelyen, ez a mi szerkesztőségünkkel is megtörténhet. Szerencsére ezt eddig sikerült elkerülnünk, de ehhez kellett, hogy a cég bevezesse az új szabályokat, a dolgozók pedig be is tartsák azokat. Én úgy látom, mindenki nagyon odafigyel egymásra, ha felállunk a helyünkről, hordjuk a maszkot, mi, műsorvezetők pedig teljesen külön szobában dolgozunk még most is. Bár csillapodik a járvány, csak nagyon lassan lépegetünk az enyhítések felé, mert a napi műsorgyártás, az RTL Híradó és a Fókusz nem kerülhet veszélybe.

Azért a pandémia pozitív változást is hozott az életébe. Tavaly egy kiskutya érkezett a családjukba.

Igen, bár ő nem karanténkutya, nem is a lezárások alatt, hanem épp az enyhítéskor került hozzánk tavaly májusban. A gyerekek már régóta vágytak rá, hogy legyen egy kutyánk, de a férjemmel mi mindig azt mondtuk, társasházba nem való. Nem azért, mert nem szerettünk volna, hanem mert úgy gondoltuk, a körülmények nem biztos, hogy megfelelőek az állattartásra. A döntésünket a járványhelyzet annyiban befolyásolta, hogy a férjemmel arra jutottunk, lehet, hogy akár egy évig sem tudunk majd utazni, így van esélyünk rá, hogy ennyi idő alatt megismerjünk és megszokjunk egy kis állatot. Azzal ugyanis, hogy azt mondod, mostantól lesz egy kutyád, egy teljesen más élet kezdődik. Szerintem ez egy nagyon nagy döntés, és nagyon nagy felelősséggel jár, úgyhogy egyáltalán nem mindegy, mikorra időzíti az ember, és valóban végig kell gondolni, hogy mindez mivel jár. Egyébként szerintem nagyon jó döntés volt, hiszen az elmúlt évben csak országon belül mozogtunk, és bárhova mentünk, jöhetett velünk Max.

A fajtáról ki döntött?

A gyerekek és a férjem választották ki. Persze figyelembe vették, hogy milyen az életterünk, illetve hogy ez milyen kiskutyának felelhet meg. Egy ekkora lakásba biztos, hogy nem hoztunk volna nagy testű állatot, vagy olyat, amelyik állandóan kint szeretne lenni, mert erre nálunk nincs lehetőség. Ezek mentén döntöttek a kis olasz agár mellett, velem már csak közölték, hogy akkor ilyen kutyánk lesz. Én azt sem tudtam, hogy létezik ilyen fajta! De utólag azt mondom, zseniális választás volt, bármikor vennék még egyet. Egyébként is nagyon szeretem az állatokat, gyerekkoromban nekem is voltak, bár engem inkább macskáink vettek körül. Épp ezért soha nem volt ellenvetésem, hogy a gyerekeimnek is legyen, de fontosnak tartottam átgondolni, hogyan tudunk az életünkbe beilleszteni egy kutyát úgy, hogy neki is jó legyen.

És hogy látja? Jól érzi magát Max?

Szerintem rettenetesen jól, csak meg kell nézni! Mindenki imádja, a baráti körünk és a közvetlen család is. Max teljesen beilleszkedett, és iszonyatosan jó fej kutya. Egyébként mindenre rácáfolt, amit annak idején mondtak, például, hogy egy kis olasz agártól ne várjuk, hogy szobatiszta legyen, és azt sem, hogy a saját helyén alszik majd. Ehhez képest Maxnek van egy saját boksza, éjszaka abban pihen, emellett féléves kora óta tökéletesen szobatiszta. Nyilván megvannak a maga adottságai, figyelembe kell venni, hogy van mozgásigénye, de azt is megtanultuk, hogy egy agár nem akar állandóan futkorászni. Ha kijátssza magát, mert egyébként nagyon játékos, és szereti, ha foglalkoznak vele, utána akár több órát is pihen. Egyáltalán nem annyira intenzív fajta, hogy állandóan foglalkoztatni kellene. A fajtaválasztás tehát összességében nagyon jól sikerült, és megjegyzem, nagyon sokat segített az is, hogy jártunk kutyaiskolába vele. Ez a mi fejünkben is sok dolgot helyre tett arra vonatkozóan, mit hogyan kellene csinálni, hogy mindannyian jól érezzük magunkat együtt.

(Borítókép: Erős Antónia. Fotó: Sárosi Zoltán / RTL Sajtóklub)