Domonkos, Dominika
18 °C
29 °C

Chrissy Teigen nem csak egy 16 éves lánynak kívánta a halálát

GettyImages-480622408
2021.06.16. 05:58
Úgy fest, a 35 éves modell nem ismert kegyelmet a múltban. A minap egy újabb áldozata jelentkezett, akit Teigen a karrierjétől lehetetlenített el állítólag koholt vád miatt. A változatosság kedvéért neki is azt írta akkor, hogy meg kellene halnia.

Chrissy Teigen múltjából nemrég kínosnál is kínosabb megszólalások kerültek elő. John Legend felesége tíz évvel ezelőtt az akkor 16 éves Courtney Stodden halálát kívánta, akitől ugyan az interjúja után bocsánatot kért, ám a jelenleg 26 éves modell arról közölt fotót, hogy Teigen valójában csak letiltotta őt a Twitteren. Azon a közösségi oldalon, amelyen oly sokan követik őt és vicces írásait.

E posztok között azonban régen jó sok olyan akadt, amely ma már (de talán már akkor sem) tűr(t) nyomdafestéket. Chrissy Teigen mellől szépen ki is hátráltak a támogatói, partnercégei sorra bontottak vele szerződést – még a Kardashianok anyja, Kris Jenner is kivágta őt közös üzletükből. Ami pedig az internet önjelölt igazságosztóit illeti, az eltörléskultúra elkötelezett tagjai mindent megtettek azért, hogy Teigent ellehetetlenítsék.

A 35 éves modell hosszú ideig hallgatott utolsó bocsánatkérése óta, a minap azonban ismét jelentkezett, többoldalas esszében írt arról, mennyire megbánta a történteket, és hogy valójában nem olyan szörnyű ember.

Tudom, hogy eltűntem, és tudom azt is, hogy nem akartok hallani rólam, de szeretném, ha tudnátok, hogy egy lyukban ülök, világméretű büntetést érdemlek, azt, hogy itt üljek, és végiggondoljam, amit tettem. Egyetlen nap, egyetlen pillanat sem telik el úgy, hogy ne érezném az összeroppantó súlyát a megbánásnak, amit a múltbeli tetteim miatt érzek

– írta végtelen hosszúnak tűnő posztjában Chrissy Teigen, hozzátéve, mindenkit felkeres, akit megbántott.

A kommentszekcióban vegyes fogadtatás várt a modellre, feltűnően több azonban a pozitív hangvételű üzenet. Erre az egyik hozzászóló azt írta, hogy Teigen látványosan szelektál a kommentek között, és törli azt, ami nem tetszik neki. Ha pedig a kiírásával előrébb szeretett volna lépni azon az úton, hogy a világ megbocsásson neki, nem lesz könnyű dolga, ugyanis újabb áldozat lépett elő a sötétből.

A történet állítólag 2014-ben esett meg, amikor Michael Costello divattervezővel egy elégedetlen exalkalmazottja próbált meg elbánni. Az illető írt egy hamis kommentet, amelyben Costello rasszista megjegyzéseket tesz, majd mindezt szabadjára engedte az interneten. A tervező igyekezett minden követ megmozgatni azért, hogy a világ megtudja, a komment nem tőle származik, Chrissy Teigennél azonban süket fülekre talált. Mi több, a modell neki is azt üzente, hogy meg kellene halnia.

2014-ben Chrissy Teigen nyilvánosan hozzászólt az egyik Instagram-posztomhoz, azt írta, rasszista vagyok. Egy hamis komment miatt formált rólam véleményt, amiről azóta be is bizonyosodott, hogy fals volt, és az Instagram törölte. Amikor felkerestem Chrissy Teigent, hogy elmondjam neki, internetes rágalom áldozata vagyok, és nem az, akinek hisz, azt mondta, a karrieremnek vége, és innentől minden ajtó be fog zárulni előttem

– kezdte nyílt levelét Michael Costello, amelyben többek között azt is elmondta, hogy Teigen és barátnője, Monica Rose ezt követően tényleg minden követ megmozgattak, hogy kiszúrjanak vele, partnerei magyarázat nélkül, az utolsó pillanatokban mondták le a vele való közös munkát. A tervező többször is megpróbálta felvenni a kapcsolatot a két modellel, de ők nem adtak erre lehetőséget. Costello elmondása szerint öngyilkosságon gondolkodott, és nem mert beszélni a történetéről, félve attól, hogy még több megállapodástól esik el, ha beleköt a szakma elitjébe.

A poszt végén néhány képernyőfotó látható, amelyeken Chrissy Teigen szó szerint azt írja a divattervezőnek, hogy jobb is, ha a rasszisták szenvednek és meghalnak, és

akár ő maga is meghalhat, hiszen a karrierjének amúgy is vége.

Chrissy Teigen egyelőre nem reagált Michael Costello vallomására, bár a követői kérdezgetik. A modell elterelési stratégiával próbálkozhat hosszú levele után, ugyanis legfrissebb posztjában arról mutatott képet, hogy magára tetováltatta a kislánya rajzát. Kérdés, hogy ez kit hat meg azután, hogy még valaki előjött, akit a modell a halálba küldött volna.

(Borítókép: Chrissy Teigen a Playback párbaj forgatásán 2015. július 13-án. Fotó: Cindy Ord / Getty Images Hungary)