Dúl a rút viszály Vilmos és Harry között, nem békülnek a hercegek

2021.06.27. 19:54

Immár három éve, hogy megromlott a viszony a brit hercegi testvérpár, Vilmos és Harry között. A szeretetet a harag és az ellenségeskedés váltotta fel, a hercegekhez közel állók jelenleg kevés esélyt látnak a békülésre – írja a Ripost. A lap szerint sokan abban reménykedtek, hogy Fülöp herceg halála majd segít helyrebillenteni az egyensúlyt, és a két testvér nyitni fog egymás felé. Voltak is erre utaló jelek, sőt az ügyben Katalin hercegné is közbenjárt. Nagyapjuk temetésén úgy is tűnt, mintha elindultak volna a megbékélés útján, ezért sokan bizakodni kezdtek.

Korábban az is botrányt okozott, hogy Katalin hercegnét nem engedik be Diana hercegnő szoboravatására, holott az eredeti tervek szerint ő is ott lett volna férje mellett mint a szűk családi kör tagja. Korábban Harry herceg feltételeket szabott a részvételhez, és közölte: 

csak Meghan Markle társaságában hajlandó ott lenni a ceremónián, és azt is megszabta, hogy melyik sajtóorgánum vehet részt az eseményen.

Ezek fényében úgy tűnik, hogy a két testvér között még nagyobb lett a viszály.

Egymás torkának estek, durvábban, mint valaha. Már nem tudják magukat türtőztetni, túl sok bennük a sérelem. Egy ponton Vilmos magáról megfeledkezve kiabálni kezdett Harryvel, hogy „az a kib¤ott nőszemély tönkretette az embereket”, nem tudja ugyanis megbocsátani, ahogy Meghan az alkalmazottakkal bánt. Nem képesek túllépni a múlton, és már az édesanyjuk sincs ott velük, aki megszidhatná őket 

– fogalmazott a családhoz közel álló bennfentes barát.

A jó ismerősök szerint a békülésre kicsi az esély addig, amíg Vilmos számára a monarchia, Harry számára pedig felesége az első.



  • Hírek
  • Bankszámla