Hiányos sorokra számíthatunk Diana hercegnő szobrának avatásán

GettyImages-56799848
2021.06.30. 12:08 Módosítva: 2021.06.30. 12:41
Sokak kedvenc hercegnője csütörtökön lenne 60 éves, ha még köztünk lenne. Diana szobrának avatásán azonban nem lesz ott mindenki, akit vártunk.

Lassan huszonnégy éve annak, hogy Diana hercegnő halálos autóbalesetet szenvedett. A hányatott sorsú hölgy neve a mai napig felbukkan a médiában, szinte különösebb alkalomra sem kell hozzá. Népszerűsége töretlen, ez pedig részben annak is köszönhető, hogy mind a személyét, mind a halálát számtalan titok lengi körbe, amelyekről mind tudjuk, hogy már sosem fejtjük meg őket, mégis reménykedünk, hogy egy nap előkerül egy nyom, ami közelebb vihet hozzá.

A hercegnő balesete ugyan a fél világot megrázta, a legnagyobb áldozatok a fiai voltak: Harry herceg a mai napig úgy véli, hogy többek között az vezetett a családi viszony megromlásához, hogy bár 12 éves volt, amikor félárva lett, senki sem beszélt vele érdemben arról, hogyan dolgozza fel a gyászt.

Nem kérdés, hogy sok dolog más lenne, ha a hercegnő még élne, és a családja körében ünnepelhetné 60. születésnapját. Diana azonban már a negyedik x-et sem élhette meg, és bár csütörtökön újabb kerek évfordulóra kerül sor, jóval ritkásabb lesz a vendégsereg, mint azt sokan várták.

Diana hercegnő holnapi szoboravatásán a korona közleménye szerint csak a szűk családi kör vehet részt, és mint kiderült, ebbe még Katalin hercegné sem tartozik bele – ezzel szemben úgy fest, Meghan Markle ott lehet az eseményen. Bár a legtöbben biztosan erre tippelnének, Page Six úgy tudja, Katalin távolléte korántsem a koronavírusra vonatkozó létszámmetszés része.

Úgy vélem, a vendégek számának csökkentése kiváló kifogás Katalin számára, hogy távol maradjon. Vilmos már torkig van a drámával, a feleségének pedig nincs szüksége arra, hogy még inkább belerángassák a viszályba

– mondta a lap forrása, hozzátéve, hogy a cambridge-i hercegné privát látogatást tervez a gyermekeivel, ami sokkal többet jelent nekik, mint az, hogy újabb sztorit szolgáltassanak a kíváncsi publikumnak.

Harry herceg másként látja a helyzetet, ő állítólag heves szóváltásba keveredett a bátyjával, mondván, nem hajlandó részt venni a ceremónián, csak ha a felesége is elkísérheti. Kérdéses viszont, hogy Meghan Markle valóban visszatérne-e ezért az Egyesült Királyságba, főleg úgy, hogy Lilibet nevű lányuk csak nemrég született.

A drámamentes ünneplésnek már így is lőttek, viszont ez nem minden. Károly herceg szintén úgy döntött, hogy kivonja magát a szoboravatás alól, ugyanis

nem szeretne régi sebeket feltépni.

Károly elképesztően bonyolultnak éli meg mindezt. Ha jelen lenne az eseményen, az boldog, keserű és megbánt emlékeket idézne fel benne,

– szemlézte a Daily Mail a The Times forrásának szavait.

A lap továbbá úgy tudja, Károly hercegnek erre az időszakra nincs is betervezett találkozója a fiaival. Az avatás alatt Skóciában lesz, az ünnepség menetét teljes mértékben Harry-re és Vilmosra hagyja. Ez már csak azért is rizikós vállalkozás, mert a hercegek között nem hogy nem javult, de állítólag még romlott is a viszony az utóbbi időben. 

Egymás torkának estek, durvábban, mint valaha. Már nem tudják magukat türtőztetni, túl sok bennük a sérelem. Egy ponton Vilmos magáról megfeledkezve kiabálni kezdett Harryvel, hogy „az a kibaszott nőszemély tönkretette az embereket”, nem tudja ugyanis megbocsátani, ahogy Meghan az alkalmazottakkal bánt. Nem képesek túllépni a múlton, és már az édesanyjuk sincs ott velük, aki megszidhatná őket

– fogalmazott egy ismerősük, aki szintén úgy véli, hogy a fivérek között nincs remény békülésre, amíg Harry számára a felesége, Vilmosnak pedig a monarchia az első.

Mindeközben a királyi család tagjai igyekeznek úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Nyilvánosan persze eddig sem kommentálták a névtelen jóakarók által be-bedobott információkat, inkább igyekeznek, hogy továbbra is sikeres, szerethető és persze némileg titokzatos előkelőségekként tetszelegjenek. Katalin, Vilmos és legidősebb fiuk, György például együtt szurkoltak a Wembley Stadionban – ahol rajtuk kívül is bőven akadtak mások a tömegben, így nem valószínű, hogy a Buckingham-palota valóban a koronavírus elleni félelem miatt nélkülözi a csütörtökön tartott ceremóniáról a cambridge-i hercegnét.

Eközben Harry a Diana Award online díjátadóján tűnt fel. A sussexi herceg beszédet mondott, amelyben hosszan méltatta a jelölteket, illetve természetesen az édesanyját is megemlítette.

A hét folyamán a bátyámmal gondolkoztunk azon, mi történhetett volna, ha anyu itt lenne velünk a 60. születésnapján. Olyan büszke lenne rátok, amiért ennyire hiteles életet éltek, céltudatosan és másokkal együtt érezve

– mondta a herceg, akinek Diana emlékére kissé el is csuklott a hangja.

A Diana Award egyébként az egyik legrangosabb elismerés, amit egy 9 és 25 év közötti fiatal kaphat társadalmi fellépéséért és humanitárius munkájáért. A ceremónián részt vevők egész biztosan a szívükben őrzik a néhai hercegnőt, évről évre megemlékezve róla a díjátadó keretein belül – kissé ellentétesen a királyi családdal, akik a jelek szerint igencsak foghíjasan avatják csütörtökön azt a bizonyos szobrot. Hogyan alakul vajon a viszálykodó testvérek által vezényelt ünnepség? Holnap minden bizonnyal kiderül.

Ön szerint azért hézagos a sor, mert egyeseknek van titkolnivalója?

(Borítókép: Diana hercegnő és Károly herceg egy lovaspóló-meccs díjátadóján 1985 június 30-án. Fotó: Tim Graham / Getty Images Hungary)