Ashton Kutcher az űrbe vágyott, Mila Kunis azt mondta: nem

GettyImages-480108035
2021.07.17. 07:26
Gyerekkora óta szeretett volna körülnézni az űrben, még a jegyét is megvette. Mila Kunis mégis meggyőzte, hogy maradjon a Földön a család érdekében.

Ashton Kutcher lehetett volna az első hollywoodi híresség, aki látogatást tesz az űrben. A színész meg is váltotta a 200 és 250 ezer amerikai dollár közötti árban mozgó jegyet, a felesége azonban úgy döntött, lebeszéli tervéről.

Úgy volt, hogy ott leszek a következő felszállásnál, de nem leszek ott a következő felszállásnál

– mondta Kucher.

A színész a Virgin Galactic soron kívüli űrjáratáról szerette volna megszemlélni a világmindenséget. Gyerekkorától álmodozott arról, hogy körülnéz a csillagok között, és bár nem mondott le a bakancslistás célról, egyelőre várnia kell, Mila Kunis ugyanis erős érvekkel állt elő.

A színésznő vázolta, hogy szerinte nem a legjobb ötlet rakétán repkedni, amikor az ember házas, és két gyereket nevel. Ura ugyan csalódottan, de kihagyta az áhított utazást. Elmondta viszont, hogy ha most nem is, egyszer biztosan ellátogat az űrbe, ha a gyerekei már nagyobbak lesznek. Ennek fényében azonban jó sok várakozás áll még előtte, hiszen Dimitri 4, Wyatt pedig 6 éves.

A tesztjárat persze nélküle is elindult, fedélzetén többek mellett a cég vezérével, Richard Bransonnal, aki ugyancsak gyerekkori álmát teljesítette be a kétórás úttal – írta meg a CNN.