Dusty Hill halála után sem áll le a ZZ Top

GettyImages-1150457044
2021.07.29. 12:38

Ahogy korábban az Index is megírta, közösségi oldalán tudatta a ZZ Top, hogy elhunyt a basszusgitárosuk, Dusty Hill. A 72 éves zenészt álmában érte a halál houstoni otthonában. A TMZ szerint egyelőre nem tisztázott, hogy a történtek összefüggésben állnak-e azzal, hogy Hillnek nemrég a csípőjével volt probléma, ami miatt arra kényszerült, hogy a zenekar 2021–22-es észak-amerikai turnéját kihagyja.

A zenészek erről július 24-én informálták Facebook-oldalukon a közönségét. Akkor azt írták, a rettenthetetlen basszusgitárosuk, Dusty Hill csípőproblémái miatt egy kis időre visszatér Texasba, a koncerteken helyette a gitártechnikusuk, Elwood Francis játszik majd. Azt is hozzátették, hogy gyors felépülést várnak, és arra számítanak, hogy mielőbb visszakapják Hillt – írja a Deadline. Bár Dusty egyébként sem játszott volna, a tragédia miatt a banda törölte a szerda estére, Simpsonville-be meghirdetett koncertjét. 

Dusty Hill távozása megdöbbentette a szakmabelieket. Sorra érkeznek a búcsúzó üzenetek és a részvétnyilvánítások a zenészek közösségi oldalán. A Social Distortion frontembere, Mike Ness, továbbá Paul Stanley, Ozzy Osbourne és a svéd Europe zenekar is megemlékezett a legendás basszusgitárosról. Mostanra pedig a blabbermouth cikkéből az is kiderült, mit tervez a ZZ Top Dusty Hill halála után.

A SiriusXM munkatársa, Eddie Trunk a Twitter oldalán tette közzé Billy Gibbons üzenetét, melyben az áll, hogy

DUSTY HILL A HALÁLA ELŐTT AZT MONDTA, HAGYJA, HOGY A SHOW FOLYTATÓDJON.

Későbbi posztjából az is kiderül, hogy utódjának Elwood Francist javasolta.

Dusty Hill 1969 óta játszott a ZZ Topban, mint vezető basszusgitáros és másodvokalista, rajta kívül az alapító Billy Gibbons és Frank Beard a zenekar tagjai. Hill Gibbonséhoz hasonló megjelenése, a hosszú szakáll, a Stetson kalap és a napszemüveg az évek során védjegye lett a csapatnak. A formáció tagjai pályafutásuk alatt 15 lemezt készítettek, emellett válogatásalbumokat és egy koncertlemezt is kiadtak. 2004-ben a rock and roll halhatatlanjai közé választották őket. Bár 2012 óta nem jelentettek meg lemezt, továbbra is turnéztak a zenészek. A ZZ Topot egyébként a leghosszabb ideje eredeti felállással működő zenekarnak tartották.

(Borítókép: Dusty Hill. Fotó: Rick Kern / WireImage / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport