Harmadik fél miatt futhatott zátonyra az Agymenők Pennyjének házassága?

GettyImages-629259296
2021.09.06. 16:24
Kaley Cuoco és Karl Cook közleményben jelentette be a válást, amelyet azzal indokoltak, hogy az utuk ellentétes irányba viszi őket, de továbbra is szeretik és tisztelik egymást. A színésznő már a bejelentés napján beadta a válópert; lehet, hogy harmadik fél okozta a házasság végét.

Az Agymenők sztárja és férje, Karl Cook múlt hét végén jelentették be, hogy három év házasság után külön utakon folytatják. A hír mindenkit váratlanul ért, hiszen úgy tűnt, a felek között minden rendben, év elején még viccelődtek is Cook új frizuráján.

Nem emlékszem, hogy azt mondtam volna, betegségben, egészségben és mulletfrizurában

– írta akkor közös fotójuk mellé a színésznő.

Kaley Cuoco és Karl Cook közös szenvedélyük, a lovaglás révén ismerkedtek meg. 2016-ban találkoztak először egy kaliforniai lovasbemutatón, az összhang pedig azonnal kialakult köztük. A színésznő az US Weeklynek egyenesen azt mondta, soha nem volt boldogabb, és rettentően szerencsésnek érzi magát, hogy egymásra találtak.

A díjugrató nem is húzta sokáig az időt, egy évvel később, Cuoco 32. születésnapján kérte meg szerelme kezét, aki örömkönnyeivel küszködve mondott igent. 2018 júniusában megvolt a lagzi, a mézeshetek azonban későbbre tolódtak, mert a színésznőnek meg kellett műteni a vállát. Decemberben azért sikerült megejteni a nászutat Svájcban. 2019-ben sokak meglepetésére bejelentették, hogy nem töltenek együtt minden napot, mert még nem költöztek össze, de már építik az álomházukat. A színésznő az E! Newsnak elmondta, hogy egyébként remekül megvannak. 2020-ban végül kénytelenek voltak összeköltözni a karantén miatt, ami akkor, úgy tűnt, remek hatással volt a kapcsolatra. Nemrég viszont valamiért fordult a kocka.

Annak ellenére, hogy mélyen szeretjük és tiszteljük egymást, rájöttünk, hogy jelenlegi utunk ellentétes irányba visz minket. A döntést közösen hoztuk meg, egymás iránti óriási tisztelet és megfontoltság alapján, és arra kérünk mindenkit, hogy ugyanígy járjanak el velünk, hiszen nem fogunk további részleteket megosztani a nyilatkozatunk után

– hangzott a pár közleménye, amelyben bejelentették válásukat.

Döntésük sokakat meglepett, mi több, ismerőseik szerint a nyáron még tombolt a szerelem, így felmerült, hogy talán egy harmadik fél szólhatott közbe. Ez a bizonyos személy pedig Ariana Grande és Kaia Gerber exe, Pete Davidson lehet.

Nyár elején Kaley nagyon boldognak látszott Karllal. Szeretetteljesnek és jó kedélyűnek tűntek. A szakítás nagyon hirtelen, egészen sokkoló

– mondta a People forrása.

Szerelem a díszletekben?

Ami Kaley Cuocót illeti, a színésznő az elmúlt hetekben fejezte be a Meet Cute című romantikus vígjáték forgatását, ahol filmbeli partnere Pete Davidson komikus. Nemrég fel is bukkant egy ölelkezős fotójuk Couco közösségi oldalán, amelyhez a következőt írta:

Ez egy ölelés a Meet Cute-ból! Micsoda élmény! Imádtak minden egyes embert, aki részt vett ebben a kis filmgyöngyszemben. Újra és újra végigcsinálnám.

Később ismét felbukkant egy közös kép, a ruhákból illetően ugyanazon a napon készülhetett. Perez Hilton portálja szerint lehet, hogy a szereplők a való életben is egymásba bonyolódtak, ez vezethetett Cuoco és Cook házasságának végéhez, ami, úgy fest, már tényleg visszafordíthatatlan – a People szerint ugyanis a színésznő még azon a napon beadta a válókeresetet, amikor bejelentették szakításukat.

(Borítókép: Karl Cook és Kaley Cuoco. Fotó: Gregg DeGuire / Getty Images Hungary)