Eufrozina, Kende
11 °C
26 °C

Kislánya kapta meg Csipes Tamara érmeit

2021.09.09. 16:03
Csipes Tamara elmondta, milyen volt a kislánya, Olívia nélkül utazni az olimpiára, és azt is, hogyan érezte magát a döntő előtti másodpercekben.

Csipes Tamara, kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó a Családvarázsnak mesélt arról, hogy élte meg a tokiói olimpiát a kislánya nélkül, aki nem mehetett vele. Bár az utóbbi időben főleg a sporteredményeiről hallhattunk, a kajakozót Olívia óvodába szoktatása most mindennél jobban foglalkoztatja. Az, hogy a versenyek alatt nem láthatta, neki sem volt könnyű, de szerencsére jó kezekben volt a gyermeke.

Két hét alatt azt hiszem, kétszer beszéltem vele csak. Aki anya, és volt már távol a gyermekétől, az azért tudja, hogy a gyereknek is van egy megszokott menetrendje, illetve hát nekem sem jó, hogy így agyban hazamegyek – nehéz utána visszaállni. Nyilván a nagymamákkal tartottam a kontaktot, nekem ez abszolút egy megnyugvás, hogy tudom, hogy a lányom is jó helyen van, jó családban, szeretik, imádják, törődnek vele 

– mondta a kajakozó.

Tamara azt mondja, Olívia itthonról követte a futamokat, és amikor hazaérkezett, azzal kezdte, hogy hozott-e neki érmeket, amiket rögtön ki is sajátított. Hogy hogyan élte meg a sikereket, és ezek vajon változtattak-e rajta, az alábbi videóból kiderül: