Friderikusz Sándor visszatér a képernyőre

2021.09.09. 18:20
A mostanában podcasteket gyártó Friderikusz Sándor nem hagyott fel a tegezéssel, a Media1 információi szerint hamarosan ismét az RTL Klub képernyőjén láthatják a nézők. A műsorvezető az Életünk története – sztárpárok jövőutazása című produkció harmadik évadával jelentkezik, de a podcastolást sem engedi el.

A YouTube-on indított csatornát Friderikusz Sándor idén tavasszal. A műsorvezető ezt akkor azzal indokolta, hogy lassacskán visszavonul a televíziózástól, ez a formátum ugyanis szerinte már elveszítette egykori jelentőségét. Berendezett egy stúdiót, hogy saját műsorokat forgasson, amelyeket Facebookon és a legnépszerűbb videómegosztón láthat a publikum, illetve podcastformában is meg lehet hallgatni. Azt viszont már akkor is érzékeltette, hogy évente azért néhányszor előfordulhat, hogy

a legutóbbi műsorával ismét feltűnik a képernyőn.

Ennek most jött el az ideje. A Media1 úgy tudja, Friderikusz Sándor Életünk története című műsorának hamarosan érkezik a harmadik évada, az RTL Klub ugyanis újabb részeket rendelt a sztárpárok időutazásából, amelynek lényege, hogy a hírességek jövőbeni öregedését maszkmesterek segítségével prezentálják a nézőknek. A portál szerint a gyártó cég már bele is vetette magát a munkába, olyannyira, hogy már a vágásnál és az utómunkálatoknál tartanak.

Azt egyelőre nem tudni, kik lesznek Friderikusz Sándor vendégei, ahogy azt sem, pontosan mikor kerül adásba a műsor. A portált viszont több forrás is arról informálta, hogy erre még idén sor kerül. Bár a műsorvezető a fentiekkel kapcsolatban nem akart nyilatkozni, az RTL Magyarország a Média1-nek megerősítette, hogy valóban készül a produkció harmadik évada, amelyet még ősszel láthatnak a nézők. Ezzel párhuzamosan a Friderikusz-podcast is folytatódik a YouTube-on.