Húsz éve Steve Buscemi is segített eltűnteket keresni az ikertornyok tragédiája után

GettyImages-1126665182
2021.09.11. 20:38

A 2001. szeptember 11-i terrortámadás az egész világot megrázta, és bár 20 éve történt a tragédia, még mindig élénken él a köztudatban. Főként azokéban, akik maguk is részese voltak a vérfagyasztó eseményeknek.

Steve Buscemi a mai napig magával hordozza a lelkén ejtett sebeket, amelyeket akkor szerzett, amikor annak idején önként jelentkezett, hogy segítsen a terrortámadás következtében eltűnt emberek keresésében. Színészi karrierje előtt tűzoltóként dolgozott, miközben pedig csapatával kutatott túlélők után, rájött, hogy egy jó barátja is az eltűntek között van.

Folyamatosan hívogattam a tűzoltóságot, de persze nem vették fel. Kint voltak a helyszínen. Aztán megtudtam, hogy öten közülük az eltűntek között vannak. Egyikük nagyon jó barátom volt, akivel együtt dolgoztam

– mondta a színész Marc Maronnak a WTF podcastben.

Buscemi azt is elárulta, hogy miután befejezte az önkénteskedést a keresőcsapatban, nagyon nehezen tudott visszatérni a mindennapokhoz. Depresszióval és szorongással küzdött, elmondása szerint a legegyszerűbb döntések meghozatala is nehézséget jelentett neki abban az időszakban. Hozzátette, hogy ha valaki 911-et emlegeti, még most is összeszűkül a torka, ilyenkor pedig nyugtázza, hogy igen, ez a trauma sajnos még mindig vele van.

(Borítókép: Steve Buscemi New Yorkban 2019. február 21-én. Fotó: Steven Ferdman / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport