Johnny Depp: Elég egy mondat, és kihúzzák alólad a szőnyeget

000 9MA98J
2021.09.26. 06:01
A színész mellett többen is akadtak idén, akiket a szakma lapátra tett jelenlegi vagy éppen múltbéli ballépéseik miatt. De mitől függ, hogy kit mennyire húz mélyre az eltörléskultúra?

Johnny Depp néhány évvel ezelőtt Hollywood legkeresettebb színésze volt. Amber Hearddel lefolytatott perei azonban jócskán aláásták a népszerűségét, miután pedig a bíróság hivatalosan is helybenhagyta a The Sun azon állítását, miszerint Depp asszonyverő, már nem volt megállás a lejtőn. Jóformán kegyvesztetté vált a filmiparban, elesett Gellert Grindelwald szerepétől is a Harry Potter-filmek előzményszériájában, és hirtelen nem maradt olyan rendező sem, aki szívesen dolgozott volna vele. Az internet két táborra szakadt: bőven vannak, akik az ő pártját fogják a feleségével szemben, akit kétségkívül kevesebb megbélyegzés ért a persorozatban, hiszen tőle például nem vették vissza Mera karakterét az Aquaman második részében. Ezt leszámítva sem lehet oka panaszra, nemrégiben ugyanis egy béranya segítségével világra jött első gyermeke.

Vele szemben a színész karrierjét kvázi ellehetetlenítették. Ennek fejében sokakat váratlanul is ért, amikor kiderült, hogy a San Sebastián-i filmfesztiválon életműdíjra számíthat. A Donostia-díjat valóban megkapta, miután pedig átvette az elismerést, a Deadline riporterével is beszélgetett egy kicsit.

A színész szerint az eltörléskultúra olyan, mint a szennyezett levegő, amit valaki kilélegez. Mint mondja, mostanra már senki sincs biztonságban ettől a jelenségtől: nőkkel, férfiakkal és gyerekekkel is ugyanúgy megeshet, ha hajlandóak akár csak egy mondatot is szólni.

Annyira elszabadult, hogy ígérhetem, senki sincs biztonságban. Közületek sem. Senki az ajtón kívül. Elég egy mondat, és kihúzzák alólad a szőnyeget

– mondta keserűen a kegyvesztett Depp, de valóban így volna?

Amíg a színész a The Sun asszonyverős felütésével kezdődően Amber Heardön át lett kvázi eltörölt a szakmájában, addig akadtak az utóbbi időben olyanok is, akiket a kissé túlbuzgó internetezők szedtek cafatokra.

Chrissy Teigen

John Legend feleségének bukása hatalmasat szólt a nyáron. A világszerte imádott modell-műsorvezető és önjelölt komika pályafutása akkor tört kerékbe, amikor egy Courtney Stodden nevű amerikai celebritás elárulta: Teigen 10 évvel korábban a halálát kívánta, amiért 16 évesen feleségül ment az akkor 51 éves Doug Hutchinsonson. Bár azt hinné az ember, hogy egy évtized után már nem árthat egy hasonló történet, a modell úgy indult el a lejtőn, mintha csak tükörjégen csúszott volna. Kezdetben egy gyors bocsánatkéréssel igyekezett elsikálni mindent, Courtney Stodden azonban mellékesen közölte, hogy bár Teigen azt állítja, megkereste őt privátban, valójában egy letiltás volt a jutalma, amiért beszélt. Ezután az önjelölt igazságosztó vállalhatatlanul kínos Twitter-bejegyzéseit ásták elő a múltból, melyekben többek között azzal viccelődött, hogy Lindsay Lohan eret vág, ha meglátja Emma Stone-t. Később egy divattervező is azzal vádolta meg a modellt, hogy a halálát kívánta, és ellehetetlenítette a munkáját, Kris Jenner pedig ennek hatására kénytelen volt páros lábbal kirúgni őt közös bizniszükből, miközben a konyhai kiegészítőit áruló boltok is visszaléptek a partnerségétől. Teigent elmondása szerint nagyon megviselték a történtek, de tudja, hogy megérdemli a büntetést. Mindezt végül igyekezett a saját előnyére fordítani azzal, hogy látszólag legalábbis sokat változtatott a világszemléletén. Időről időre arról számol be például, hogy sikeresen leküzdötte alkoholproblémáit. Azonban hogy mikor térhet vissza úgy a show-bizniszbe, mint az említett botrány előtt, továbbra is kérdéses.

Marilyn Manson

Az énekes voltaképpen önmagát tette parkolópályára, miután egy csokor nő vádolta meg őt brutális szexuális bántalmazásokkal. Volt itt kizsákmányolás, verés, fojtogatás, vagdosás és orrtörés is sok egyéb mellett. Manson csupán az első ellene felszólalót, Evan Rachel Woodot cáfolta röviden az Instagramján, ezt követően teljesen kivonta magát a forgalomból, már ami a közösségi oldalain való szereplést illeti. Ügyvédein keresztül persze ártatlannak vallotta magát, többek között legutóbb egy 2019 óta húzódó köpködési ügyben is. Nemrég egyik szexuális visszaélési perét is ejtették, a felperes ügyvédei szerint viszont a periratot ismét beadják majd, a sértettnek azonban ehhez muszáj lesz több részletet is elárulnia abúzusáról. Bár a botrány már hónapok óta húzódik, Kanye West úgy gondolta, jó ötlet meghívni az énekest legújabb albumának bemutatójára. Ebben Manson sem kételkedett, így nemcsak elfogadta a meghívást, de jól látható helyen is állt az említett eseményen. Mindez persze jócskán kiverte a biztosítékot a publikumnál, Evan Rachel Woodnál különösen.

Armie Hammer

A sármos színész ugyancsak megjárta, miután több nő is válogatott erőszaktevésekkel vádolta meg, és volt, aki be is perelte. A botrány alatt több randipartnere is egyetértett abban, hogy Hammerben van egy ijesztő kannibalista hajlam, ami például abban mutatkozott meg, hogy az egyik exének hosszasan azt ecsetelte, hogyan sütötte volna ki és ette volna meg a bordáit. A színész tagadta az őt ért vádakat, és inkább elvonóra ment, miközben sikerült ismét becsajoznia. Ismerősei szerint bár a színész sosem evett embert, úgy vélik, új párja lehet az, aki végül kihúzza a gödörből. Azt egyelőre az ő esetében sem lehet még tudni, hogyan alakul majd a pere.

DaBaby

A rapper ugyancsak nyáron gondolta úgy, hogy mókás lenne az AIDS-szel viccelődnie, némi homofóbiával egybekötve. Egy koncertjén ugyanis a következő szöveg hangzott el varatlanul:

Ha úgy jöttél ide, hogy nem vagy HIV-pozitív, AIDS-es vagy bármilyen más halálos, szexuális úton terjedő betegség hordozója, amitől 2-3 héten belül meghalsz, akkor emeld magasra a telód vakuját! 

Az eset után persze a fél internet felháborodott, mire a rapper először simán leseperte magáról a dolgot. Később úgy döntött, bocsánatot kér, az említett posztot azonban azóta törölte közösségi oldaláról. Ami az Instagramján olvasható kommenteket illeti, könnyen lehet, hogy DaBaby gondosan szűri a hozzászólásokat, ugyanis egyet sem látni, amelyik a viselkedését bírálná. Ami Kanye West albumbemutatóját illeti, ő is meghívást kapott Manson mellett. A rapper az énekeshez hasonlóan örömmel jelent meg a színpadon, majd később is élvezhette West barátságát, amikor le akarták venni közös dalukat az említett lemezről. Kim Kardashian (ex?)ura közölte, hogy DaBabyt el akarják lehetetleníteni, de istennek nagy tervei vannak vele – így maradt az albumon.

Ami tehát az eltörléskultúrát illeti, jól láthatóan nincs olyan ember, akire ugyanúgy csapna le. A működéséhez persze szükséges alapanyag is, amit a fentebb említett illetők jócskán biztosítottak. Hogy kinél mekkorát szólt mindez, valószínűleg nagyban függött attól, milyen más hírek terjengtek akkoriban a világban, így Chrissy Teigennél nem meglepő, hogy a nyári uborkaszezon alatt a vártnál többen is ugrottak a sztorira. A történetek utóhatása sok dolognak lehet a függvénye, az illetők viselkedésének, mondandójának vagy akár csendjének – ez viszont mind-mind attól függ, milyen kedve van éppen az internetnek.

(Borítókép: Johnny Depp. Fotó: Loic Venance / AFP)