6,3 millió dolláros pert nyert a Bűbájos boszorkák sztárja

2021.10.05. 15:15

Shannen Doherty nehéz időszakot él meg. 2020 februárjában kiderült, hogy 4. stádiumú mellrákban szenved, 2018-ban pedig malibui otthona veszett oda a Woolsey Fire futótűzben. A biztosítója nem akart fizetni, így a színésznő perre vitte az ügyet, amit a napokban meg is nyert.

A polgári perben 6,3 millió amerikai dolláros kártérítést ítéltek meg neki, ami fedezi az otthonában keletkezett károkat, a személyes vagyonát, érzelmi szorongásait és a védelme költségét is – írta meg  a People.

Mindazonáltal a State Farm nevű biztosító cég nem ért egyet az ítélettel. Mint mondják, együtt éreznek Shannen Dohertyvel, és jó egészséget kínálnak neki, de amennyiben lehetőségük adódik, fellebbeznek az ítélet ellen. A vállalat egyébként azzal vádolja a színésznőt, hogy megromlott egészségügyi állapotát használta arra, hogy szimpátiát váltson ki a bíróságon.

Doherty egyébként elmondta, hogy kezdetben nem szeretett volna az állapotáról beszélni, később azonban úgy gondolta, elejét veszi a suttogásoknak, és maga mondja el, hogy mellrákja van. A betegség ellenére mégis dolgozik, ez pedig jól is esik neki elmondása szerint.

Azt hiszem, a munka mindig is kielégítő volt számomra, de most valahogy még inkább ezt érzem. Sok embert, akit negyedik stádiummal diagnosztizálnak, valahogy leírnak. Azt feltételezik, nem tudnak dolgozni, vagy teljes erőbedobásra nem képesek. Ez nem igaz, és örülnék, ha leállnának ezzel a feltételezéssel. Adjanak lehetőséget arra, hogy bebizonyítsuk, tévednek

– mondta a színésznő.