Osváth Zsolt: El akartam dobni magamtól az életem

2021.10.12. 08:17

A ZSHOW Time YouTube-csatorna révén ismert Osváth Zsolt legújabb videójában elmondta, hogy miként próbált meg öngyilkosságot elkövetni, valamint több olyan, nézőitől érkezett történetet ismertetett, amelyben iskolai zaklatásokról számoltak be.

A videóban Osváth Zsolt elmondta, hogy állami gondozásban nőtt fel, és „a legkülönfélébb szadista bántalmazásokat” élte meg, mivel már akkor látták rajta, hogy meleg.

Emlékszem, amikor egy srác odapiszkított az ágyamba, vagy amikor belenyomták a fejemet a WC-be. De volt olyan is, aki a szadista hajlamait egészen különös módon élte ki, nem csak rajtam, másokon is. Volt egy zsebkése, aminek lefogta a pengéje nagy részét, csak egy fél centit hagyott kint, azzal bökdösött. Nem maradandó, csak felületi sérüléseket okozva, de nagyon fájt. Vagy ott volt az is, aki rajtam fejlesztette tökéletesre a zsibbasztóját

– emlékezett vissza, hozzátéve: mindezek után az első szerelme volt az, aki miatt megpróbált öngyilkosságot elkövetni. 

„Hogy a fiúval mi volt köztünk, máig nem tudom. Gyerekszerelem, ő csak kíváncsi volt, unatkoztunk. A lényeg az, hogy közelebb kerültünk, mint barátok. Hogy, hogy nem, egy adott módon a nevelőnk is közelebb került a fiúhoz” – mondta Osváth Zsolt, majd kifejtette, hogy ezután a nevelő és szerelme tagadta, hogy együtt lennének, és azt mondták róla, hogy megőrült, képzelődik, amikor ezt állította.

Egy egész intézet gondolta azt, hogy én beleőrültem a fiú iránt érzett viszonzatlan szerelemembe. Hazamentem anyámhoz, majd az összes nagyon erős altatóját beszedtem. Mesterségesen kómában tartottak, átmosták a gyomrom, talán a vérem, majd a pszichiátriára kerültem

– részletezte az influenszer, majd hozzátette, hogy a fiú és nevelő még a pszichiátrián is látogatták és hitegették, hogy nincsenek együtt. Később azonban gyermekük is született.

Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor el akartam magamtól dobni az életem, és soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor ők ketten összeházasodtak, és életet adtak egy csodálatos kislánynak. Csakhogy ez majdnem az én életembe került

– fejtette ki Osváth Zsolt, majd ezt követően több, a nézői által beküldött, kamaszkori bántalmazásokról szóló történetet is beolvasott a videóban. „Ha ne adj isten a legrosszabbra gondolnál, tudd, hogy nem vagy egyedül. Nagyon sokan veled vagyunk, kérj segítséget a tanároktól, ha nem megy, akkor az iskolapszichológustól, szüleidtől, legrosszabb esetben a hívd fel a rendőrséget.”

A történetek nagy része úgy ér véget, hogy ma már teljes életet élnek. Tudom, hogy sovány vigasz, de egyszer mindennek vége lesz. Ahogy a bántalmazásnak is, úgy az általános iskolának és a középiskolának is. Tartsatok ki, és kérjetek segítséget! Beszéljetek a gondjaitokról!

– üzente a youtuber azoknak, akik bántalmazás áldozatai lesznek. Osváth Zsolt korábban arról is beszámolt, hogy miként gyógyult ki drogfüggőségéből.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport