Lefotózták Szabó Zsófit és Shane Tusupot, nagyon boldogok

2021.10.12. 06:53

A Blikk olvasóriportere egy belvárosi kávéházban fotózta le a párt, akikről már az utóbbi hetekben azt ciripelték, hogy jól érzik magukat egymás mellett.

Szabó Zsófi és Shane Tusup most a belvárosban, a Váci utca környékén tért be egy kávéházba. Elképzelhető, hogy úgy gondolták, a többnyire külföldiek által látogatott vendéglátóhelyen nem szúrják ki őket. Nos, ha erre számítottak, akkor nem jött be.

Olyanok voltak, mint két szerelmes kamasz. Nevetgéltek, ölelkeztek, épp csak egy csók nem csattant el köztük, gondolom, nem akarták mindenki előtt

– mesélte a Blikk olvasóriportere, aki szerint a kettejük közti szerelmes pillantások és ölelések árulkodóak voltak.

Mindeközben Szabó Zsófi egyik ismerőse is nyilatkozott kettejük kapcsolatáról. Azt mondta: a színésznő teljes megváltozott, mióta együtt van Tusuppal.

Zsófi végre visszanyerte az önbecsülését, amiben nagy szerepe volt Shane-nek, aki bókokkal halmozza el

– fogalmazott, hozzátéve: a kudarccal végződött házasság után ez most jót tesz a lánynak.

Shane Tusup a nyár végén szakított barátnőjével, Courtney Brewerrel, akivel Amerikában találkozott egy bortúrán, és két évig alkottak egy párt. Szabó Zsófi pedig idén év elején jelentette be, hogy hat év után elválik párjától