II. Erzsébet köszöni szépen, de nem öreg

GettyImages-1346536169
2021.10.20. 12:25
Mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát – mondta.

A 95 éves II. Erzsébet királynő már lassan hetven éve uralkodik, mégsem érzi magát idősnek. Ennek fényében vissza is utasította az „Év öregének” járó díjat, mondván, mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát.

A királynő levélben válaszolt az Oldie magazinnak, melyben udvariasan, de határozottan jelezte, hogy nem kér a neki ítélt elismerésből – írta meg a BBC.

Őfelsége úgy véli, hogy mindenki annyi idős, mint amennyinek érzi magát, így a királynő nem hiszi, hogy megfelel a vonatkozó kritériumoknak ahhoz, hogy elfogadja a díjat. Reméli, hogy méltóbb címzettet találnak

 – hangzott a válasz.

A szóban forgó díjjal egyébként 29 éve ünneplik már az idős korosztály eredményeit, kitüntettek már vele közösségi gondozónőket és veterán sportolókat is. 2011-ben egyébként a néhai Fülöp herceg is megkapta a szóban forgó elismerést.

(Borítókép: II. Erzsébet 2021. október 14-én. Fotó: Chris Jackson / Getty Images)