Élő adásban sírta el magát Keresztes Ildikó

2021.10.24. 08:56
Az énekesnő a TV2 Dancing with the Stars című műsorának vendégeként adta elő A csönd éve című dalt, amit korábban Balázs Fecóval duettben énekelt. Feltörtek benne az emlékek a produkció közben, és az azt követő interjúnál már nem tudta a könnyeit visszatartani.

A TV2 Dancing with the Stars című műsorát szombat este azzal tették különlegessé, hogy több ismert énekest is meghívtak, aki csatlakozott a versenyzők táncos produkciójához. Dobó Kata és Köcse György bécsi keringővel készült, amelyhez Keresztes Ildikó szolgáltatta az aláfestést: az énekesnő Balázs Fecó A csönd éve című dalát adta elő, amit korábban együtt énekeltek.

A csönd éve Balázs Fecó egyik korai szerzeménye, amely később Keresztes Ildikóval duettben a 2000-ben kiadott, A csönd évei című albumon jelent meg, a járvány miatt azonban tavaly ismét aktuálissá vált – készült is hozzá egy új verzió Mága Zoltán és lánya, Mága Jennifer közreműködésével.

Keresztes Ildikóval egy klipet is forgattak a dalhoz:

Az énekesnő ezzel a dallal készült a szombati műsorra, ám a produkció hatására újra előtörtek belőle az emlékek. Balázs Fecó hatvankilenc éves korában, tavaly novemberben hunyt el. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Korál együttes ikonikus alapító-vezetője és énekese koronavírus-fertőzéssel került kórházba, de hiába imádkozott érte az egész ország, a szervezete nem tudta legyőzni a betegséget. 

Kettőnk miatt énekeltem. Nemcsak őmiattuk (fordult oda Dobó Katáékhoz Keresztes Ildikó), hanem a Fecó miatt és érte is énekeltem, és ez így nem könnyű

– mondta Stohl Andrásnak a produkció után az énekesnő, hozzátéve: azért próbálta emelni az egésznek a fényét, a pontok egyáltalán nem érdekelték.

Az emberek lelkét szerintem annyira megérintette ez a mai napon, hogy... nem találok szavakat, ne haragudj...

Átvéve a szót, Dobó Kata a járványra utalva hozzátette: nem szeretnék újra átélni ezt az időszakot, és jó volt ezt most kitáncolniuk. Köcse György hozzáfűzte, őket ugyanúgy érintette ez a helyzet, hiszen leálltak a versenyek, próbálni sem tudtak. Partnerének és Keresztes Ildikónak nagyon hálás, hogy ezt így eltáncolhatták, nemcsak az említettek miatt, hanem Balázs Fecó emlékére is. 

Az interjút itt nézheti vissza:

 A produkciót pedig itt: