Megszólalt a rendező is, akit Alec Baldwin megsebesített

2021.10.24. 20:24
Joel Souza a saját egészségéről kevésbé, kolléganője iránt érzett gyászáról azonban annál bővebben írt.

Az idei hét kétségtelenül Alec Baldwin körül forgott, illetve Halyna Hutchins operatőr körül, akit a színész véletlenül lelőtt a Rust című film forgatása közben. Az eltévedt lövedék a mögötte guggoló rendező, Joel Souza kulccsontjában állt meg, őt sikerült megmenteni, miután kórházba szállították.

A rendezőt már másnap kiengedték, így a péntek estét már otthon tölthette. Szombaton közleményt adott ki, melyben saját egészségügyi állapotát nem részletezte, kolléganője irányában érzett gyászát viszont annál inkább.

Összetörtem a barátom és kollégám, Halyna elvesztése miatt. Kedves volt, lendületes és hihetetlenül tehetséges, minden centiméterért megküzdött, és mindig arra ösztönzött, hogy jobb legyek. A gondolataim a családjával járnak ebben a nehéz időszakban. Alázatosan köszönöm a filmkészítő közösségünktől, Santa Fe lakóitól és a több száz idegentől érkező szeretetet, minden bizonnyal segíteni fogják a felépülésemet

– olvasható Souza közleménye a Deadline oldalán.

Ami Alec Baldwint illeti, a színész maga is beleroskadt a történtekbe. Mint mondta, teljes mértékben együttműködik a rendőrséggel, ám a sorsa még kérdéses. A héten egy fegyvermester is kommentálta az ügyet, aki azt mondta:

a tragédiáért az a felelős, aki a fegyvert Alec Baldwin kezébe adta.

A New York Post ugyancsak felsorakoztatta szakértőit, akik szerint Baldwin akár másfél éves börtönbüntetésre is számíthat, azonban nem színészként, hanem vezető producerként.

Főgyártásvezetőként mindenért te felelsz, ami a forgatás közben történik. Ami most történt, az olyan, mintha ittas vezetés közben halálra gázolnál valakit. A dolog nyilván nem volt szándékos, mégis valakinek az életébe került, és ezért az elkövetőnek felelnie kell

– mondta Joseph Costa Los Angeles-i ügyvéd.

Erlinda Johnson új-mexikói büntetőjogász szerint Baldwinnel szemben megállhat a gondatlan emberölés vádja. A vádnak csupán azt kell bizonyítania, hogy Baldwin, a főgyártásvezető nem járt el kellő elővigyázatossággal.

Denise Bohdan Los Angeles-i védőügyvéd keményebben fogalmazott. Ő úgy véli, az ügy egészen biztosan jogi rémálom lesz Baldwinnak, még ha az emberölés vádja nem is nyer bizonyítást. A büntetőper mellett ugyanis ott lesz még a polgári per is, vélhetően többmilliós kártérítési igénnyel.

Alec Baldwin mellett persze említést érdemel az a férfi is, aki az éles lőszerrel töltött pisztolyt a színész kezébe adta. Dave Halls rendezőasszisztens állítólag három fegyver közül választotta a gyilkos pisztolyt, melyről hangosan kijelentette, hogy a használata biztonságos. Egy Maggie Goll nevű kellékkészítő már dolgozott együtt Hallsszal, és a TMZ megkeresésére elmondta, hogy a rendezőasszisztens korábban A sötétség titkai című sorozat forgatásán sem teremtett biztonságos munkakörülményeket, és biztonsági értekezleteket sem tartott a stábnak.

Szinte mindig engedte, hogy a díszletek klausztrofóbiát keltsenek. Nem voltak tűzoltósávok, a kijáratokat elzárták... a biztonsági értekezlet mint fogalom nem létezett

– állítja Goll.

Halyna Hutchinst világszerte gyászolják. Halála után pár nappal a férje, Matt Hutchins is szólt a rajongókhoz.

Halyna mindannyiunkat inspirált a szenvedélyével és a szemléletével, az öröksége túl jelentőségteljes ahhoz, hogy szavakba tudjam önteni. A veszteségünk hatalmas, kérjük a médiát, hogy tartsa tiszteletben a család magánéletét, amíg feldolgozzuk a gyászt. Köszönjük mindenkinek, aki megosztott képeket és történeteket az életéből

– írta a gyászoló férj, aki azóta bejelentette, hogy néhai neje tiszteletére ösztöndíjat hoztak létre, mellyel feltörekvő női operatőröket támogatnak majd.