Gyurcsány-szál és szabályszegés a Sztárban sztár leszek! című műsorban

2021.11.01. 12:50 Módosítva: 2021.11.01. 13:23
Ötödik élő adásához érkezett vasárnap este a TV2 Sztárban sztár leszek! című műsora, amelyben civil versenyzők utánoznak más előadókat. A hangulatra már az adás kezdetén sem lehetett panasz, a mesterek civakodása közben némi Gyurcsány-szál is befigyelt, Majkának pedig végül egy szabályt is sikerült megszegnie.

A Sztárban sztár leszek! ötödik élő show-jában elsőként Michael Jackson Thriller című számát adták elő közösen a versenyzők, aminek tematikája szépen passzolt a halloweenhez. Ezt követően Csiszár István állt színpadra, aki Korda György egyik slágerével készült. 

A mesterek el voltak ragadtatva a versenyzőtől, akit Majoros Péter hosszasan dicsért, hangsúlyozva, mennyire büszke rá, hogy az ő csapatának tagja. A pontozásnál azonban sikerült a többi mesterrel kissé összekapnia, amibe egy olyan poén is bevillant, amelyen aztán Tóth Gabi akkorát kacagott, hogy tán még a könnye is kicsordult. 

A top három legboldogabb emberek egyike vagyok, hogy az én csapatomba tartozol, ez az egyik. A másik az, ha nem az én csapatomba tartoznál, akkor sem tudnék semmi rosszat mondani arról, amit te ebben a műsorban művelsz. És ami a legfontosabb, az az, hogy mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy te egy olyan színfoltja vagy ennek a műsornak, amiről szól ez a műsor, amilyennek kell lennie, ami miatt az emberek ezt vasárnap esténként nézik, és ami miatt szeretik ezt a műsort. Szerintem olyan tökéletes produkciót nyújtottál, amilyet én a hét évad alatt, amit végigültem, alig-alig láttam

– fejtette ki Majoros a látottak után, a szónoklatát követően pedig Tóth Gabi rögtön oda is szúrt a rappernek: „Kampányidőszak van, úgyhogy Majoros, azt kell hogy mondjam, istenien csináltad.” 

Nem kúrtad el! Ez a lényeg!

– fordult oda Majka a versenyzőhöz, mire kitört a nevetés Gabiból. Pápai Joci próbált finomítani a dolgon, ám ezzel is csak a 2006-os eseményeket egy fiktív történet háttereként, sajátos szemszögből ábrázoló ElkXrtuk című filmre utalt, amelyen egyébként maga Gyurcsány Ferenc is poénkodik olykor.

Nem xurta el!

– hangzott az áthallásos helyesbítés, majd Joci elegánsan rátért a versenyző értékelésére. A mesterek igazából mindannyian méltatták Csiszár István teljesítményét, Majka pedig ettől annyira belelendült, hogy egyszer csak felugrott, és közölte: ő kezdi a pontozást. Tilla próbálta rendre utasítani, és figyelmeztette, hogy a saját versenyzőjét nem pontozhatja, ám a rapper rávágta:

Ez engem nem érdekel! tíz pont!

Ezt követően Pápai Joci vette át a szót, közölve, hogy Csiszár István produkciója neki egy nagyon erős kilenc pont volt. 

Az édesanyád volt nagyon erős kilenc pont! Hülye gyerek vagy te? Hát ne vicceljél már! Ha ez kilenc pont volt, akkor most elindulsz haza! 

– csattant fel Majka, mire Joci végül tíz pontra változtatta a döntését. A rapper még belengette, ha Csiszár produkciója kilencpontos volt, akkor az este folyamán bizony ő is előveszi majd a kisebb pontszámokat – tette mindezt viccesen persze, lepontozásra pedig egyébként később sem került sor.

A jelenetet itt nézheti vissza:

Csiszár István produkcióját is mutatjuk: