16:00, December 05.
Japán 1
Horvátország 2
al-Dzsanúb Stadion Nyolcaddöntő
20:00, December 05. ÉLŐ
Brazília 4
Koreai Köztársaság 0

Köllő Babett terheséggel viccelődik, és exbarátját vizionálja a színpadra

2021.11.08. 06:40 Módosítva: 2021.11.08. 07:48
Hatodik élő adásához érkezett vasárnap este a Sztárban sztár leszek! című műsor, amiben már csak hét versenyző mérhette össze tudását az utánzás és imitálás színpadán. A show elhibázott öltözékekkel és parókákkal indult, majd sajnos úgy is folytatódott.

Színes kavalkáddal indult a Sztárban sztár leszek! hatodik élő show-ja. A műsor elején a versenyzők egy közös produkcióval köszöntötték a zsűri tagjait és a nézőket, Till Attila a versenyzők energiáját meglovagolva robbant be a színpadra, hogy bejelentse, már csak hét versenyző van játékban, közülük kerül ki Magyarország legsokoldalúbb előadója. A valósághoz közelebb állna az ezerarcú kifejezés, hiszen olyan embert keresnek, aki egy kaméleont megszégyenítve tud egybeolvadni a rábízott karakterrel, mind hangban, mind mozgásban.

Annyi viszont biztos, hogy a Sztárban sztár leszek! talán az egyik utolsó olyan műsor, ami a nemrég életbe lépett magyar „pedofiltörvény” árnyékában még megengedheti magának, hogy nők férfiként, a férfiak pedig nőnek öltözve szerepelhessenek főműsoridőben a tévéképernyőkön, szóval becsüljük meg ezt a kreatív szabadságot.

Ha már a sokszínűségnél és az elfogadásnál tartunk,

érdemes szót ejteni a zsűri mai öltözékéről: Köllő Babett egy szaloncukornak öltözött, aki valószínűleg karácsonyi ajándéknak képzeli magát. Nehéz lenne kérdőre vonni a műsor stylistcsapatát ezért a döntésért, hiszen november beköszöntével már Mariah Carey is elkezd beénekelni, a csokimikulások ellepik az áruházak édességpolcait, a lakásdekor-mániás lányok pedig ilyenkorra már rég teleaggatták égősorral a lakásukat, így a karácsonyi hangulat teljesen érthető.

Tóth Gabi megmártózott a matyó hímzésben, Pápai Jociról kiderült, hogy színtévesztő – ez sokat elárul arról, hogy miért nem tiltakozott a ráadott ing ellen –, Majka meg csak felkapott valamit a lakatra zárt kétezres évek gardróbjából.

A zsűritagok maguk is meglepődtek egymás outfitjein, Köllő Babett például azzal viccelődött, hogy csak a terhességét próbálja eltitkolni a bő, csillogós öltözékkel.

De a kinézettel nem csak nekik gyűlt meg a bajuk, szegény versenyzők is – az amúgy remekelni képes – a fodrász-, smink- és maszkmester csapatok legrosszabb napját fogták ki. Szakács Szilvia Aradszky László bőrébe bújt elbúcsúztatni Piroskát, de szegény inkább úgy nézett ki, mint egy zombifilmben szerepet vállalt Angela Merkel. bár Tóth Gabi meglátása, miszerint Chuckyt látta benne, meglepően helytálló megállapításnak tűnt. 

Kárász Dávid Ricky Martin bőrébe bújt – volna, de sajnos a hat réteg alapozó és a borzalmas kutyaszőrnek ható szőkített paróka gondoskodott róla, hogy az illúzió ne tudjon megszületni. Cserébe legalább amikor a produkciója végén ráborították Magyarország óvodáinak színespapír-készletét, igazi Pride-hangulat uralkodott el a stúdióban. Az átalakulás hiányát a zsűri is hasonlóan látta, ugyanis csalódottan pontoztak a produkció végén, kivéve Köllő Babettet, aki Dávid „Martinjában” exbarátját vélte felfedezni.

Pál-Baláž Karmen a hangjával és előadásmódjával igazi csodát művelt a színpadon, valóban sikerült megidéznie Rúzsa Magdit, persze csak akkor, amikor a nézők egy okos döntéssel inkább lehunyták szemhéjukat, mert Rúzsa Magdi helyett véletlenül Zalatnay Cini haját imitáló parókát kapott, ami majdnem teljesen tönkretette a Kármen által gondosan felépített képet.

Ha már megemlítettük az itthoni szigorú szabályozásokat, ami rengeteg kedves produkciónkat a tévéműsor késő éjszakai idősávjába száműzte, illene szót ejteni a ló B oldaláról is. Venczli Zóra Diana King jamaicai előadót varázsolta a színpadra, amit ha Amerikában tett volna, már biztosan elbúcsúzhatna az előadói pályától, hiszen fehér lányként öltözött be egy színes bőrű előadónak. Produkciója hangilag sok helyen sántított, de energiái és felvett karaktere még a képernyőn keresztül is átütött.

Robog tovább az „ország házibulija”, amiről annyit biztosan kijelenthetünk, hogy a mai dresszkód kicsit félrement.



  • Hírek
  • Hírek