Esküvőt, babát vagy nagy visszatérést tervez vajon Britney Spears?

GettyImages-674954180
2021.11.13. 17:38
A felszabadult énekesnő már nagyon szeretne hozzámenni Sam Asgharihoz, akivel családot tervez alapítani. Emellett azonban visszatérne a popszakmába is. Vajon mi lesz a sorrend?

13 fájdalmas év után végre ismét a maga útján járhat Britney Spears. A popdívát hivatalosan is felszabadították a gondnokság alól, így ismét szabadon rendelkezhet az életével és a pénzével is.

Az énekesnő korábban azt mondta, hogy az apja fennhatósága alatt nem hajlandó visszatérni a popszakmába, majd az a hír is terjedni kezdett, hogy Britney végérvényesen visszavonul a zenéléstől. Egy bennfentes szerint az énekesnőnek sosem állt szándékában visszavonulni, mások adták a szájába ezeket a szavakat. Ami pedig a felszabadulását illeti, van terve bőven a jövőre nézve.

Britney 2019 elején döntött úgy, hogy szünetet tart a karrierjében. A napokban többen is arról számoltak be, hogy az énekesnő már tervezi a visszatérést, azonban producert és dalszövegírókat még nem választott – és van olyasmi is, amit előbbre tart zenénél.

Sam biztatja Britney-t, hogy csináljon új zenéket, de nem erőltet semmit. Csupán tudja, hogy szeret fellépni, és szeretné, ha boldog lenne. Ha Britney visszatér, bár utálja ezt a kifejezést, szeretné a saját feltételei szerint megtenni. Ez pedig olyasmi, amire nem volt lehetősége közel 14 évig

– mondta egy ismerőse.

Britney tehát bár izgatottan várja, hogy folytathassa az éneklést, jelenleg két dolog hajtja igazán: szeretne végre férjhez menni a vőlegényéhez, Sam Asgharihoz, utána pedig családot alapítani a férfival – írta meg a Page Six.

Ön szerint mihez kezd most Britney Spears?

(Borítókép: Britney Spears. Fotó: Image Group LA / Disney Channel / Getty Images Hungary)