Mások villogtak a dalaival, amíg egyszer szerencsét nem próbált

GettyImages-910796484
2021.11.13. 11:51
Az iowai származású Julia Michaels munkásságának már hosszú évek óta tanúja a világ, a nevét azonban sokan csak néhány éve ismerték meg. A ma már énekesnőként tevékenykedő 28 éves lány korábban a tolla mögé bújva segítette a popsztárok karrierjét, dalszövegíróként azonban már tinédzserként tekintélyt szerzett magának – amíg 2017-ben rá nem lépett a saját útjára.

Az énekesnő Julia Carin Cavazosként született, a kaliforniai Santa Claritában nőtt fel. Mexikói–Puerto Ricó-i édesapja, Juan Manuel Cavazos változtatta meg a nevét John Michaelsre, hogy előbbre mozdítsa színészi karrierjét. Innen eredt később a lánya színpadi művészneve is.

A fiatal Julia 12 éves korában kezdett énekelni, két évvel később pedig megismerkedett Joleen Belle dalszövegíróval, akivel pár év múlva együtt írta meg az Austin & Ally című Disney-sorozat főcímdalát. Ekkor 17 éves volt, húszéves kora előtt pedig már írt dalt Demi Lovatónak és a Fifth Harmony nevű lánybandának is. A zeneszerzés egyébként kvázi családi hagyomány volt náluk, nővére, Jaden ugyancsak szakmabeli.

Karrierje során egyébként olyan előadóknak szolgáltatott dalszövegeket, mint Selena Gomez, Justin Bieber, Lady Gaga, Gwen Stefani, Britney Spears, Nick Jonas, Ed Sheeran, Kelly Clarkson vagy a Linkin Park. Ő írta például Selena Gomez Bad Liar vagy a Linkin Park Heavy című számát is, ez azonban csak kettő a repertoárjából.

2016-ban már Kygo mellett énekelt a riói olimpia záróeseményén, igazi álmát azonban 2017-ben válthatta valóra, amikor is írt egy dalt, amit már egyszerűen képtelen volt másnak adni, ez volt az Issues.

Ez az én történetem volt, és nem lett volna értelme, ha más énekli el. Rólam szól

– mondta a Popsugarnek az énekesnő.

A lehető legjobb ötlet volt, hogy megtartotta magának a dalt, ugyanis miután elénekelte, rögtön két Grammy-jelölést is kapott. A Legjobb új előadó és Az év dala kategóriában jelölték. A dal megjárta a Billboard Hot 100 listáját, a 11. helyig jutott, azóta pedig közel egymilliárdan hallgatták meg csak a Spotifyon.

Az énekesnő 2017 nyarán kiadta első, Nervous System névre keresztelt albumát, amivel a popszakma új üdvöskéje vált belőle. Elsőként Shawn Mendes hívta el magával turnézni, hogy legyen a vendégelőadója még ebben az évben, később őt követte a One Directionből kivált Niall Horan, a Maroon 5 és Keith Urban is.

Julia időközben jó pár együttműködésben is részt vett, 2018 októberében a 5 Seconds Of Summer nevű ausztrál fiúbandával kollaborált, Lie To Me című közös daluk pedig a zenekar egyik legkedveltebb száma lett.

Az énekesnő 2018-ban vendégeskedett a The Voice című műsor 14. évadában is. Adam Levine maga választotta őt, hogy inspirálja a csapatát, és nem is véletlenül esett éppen rá a választása.

Csodálom Juliát és a karrierjét, mert Julia Michaels a maga módján csinált dolgokat, és ezt nagyon nehéz megtenni. Főleg nőként, bármilyen üzletágban, különösen a zeneiparban. Sokat kell küzdened azért, amit akarsz, és pontosan tudom, hogy ő megtette. Ő pontosan az, aki mindig is volt. Útközben elvégezte a dolgát, és ez sikeresnek bizonyult számára, ami hatalmas győzelem. Ő egy valódi ember, aki olyan dolgokat tesz, amilyeneket mindig is szeretett volna. Nagyszerű, hogy itt van, ihletet adva mindenkinek a műsorban

mondta akkor a Maroon 5 énekese.

Julia egyébként többször is fellépett a The Voice színpadán, Adam Levine után pedig Gwen Stefani is visszahívta tanácsadónak.

Az énekesnő azóta 3 albumot adott ki, legújabb, a Not in Chronological Order idén jelent meg, és bár a rajongók nagy örömmel fogadták, kedvencük a közeljövőben nem tervez turnét.

Jelenleg nincs tervben. Nem akarok senkiben sem reményt kelteni azzal, hogy mondok egy időpontot, ami aztán nem teljesül. Szóval nem is mondok, de nagyon hiányoznak a rajongóim. Tudják, hogy mindent megteszek, amit csak tudok, azért, hogy elérjem őket, és alig várom, hogy ez az idő ismét eljöjjön

– mondta az énekesnő, aki ugyan bulikat nem tart, a konyhában szívesen megtáncoltatja a rajongóit.

Nemrég a Campbell’s nevű, leveseket gyártó céggel kötött partnerséget, melynek különlegessége, hogy a márka dobozain egy különleges QR-kód vezet az énekesnő legújabb zenei feldolgozásához, ami Doris Troy Just One Look című dalát takarja az ő átiratában – ha pedig a játékban részt vevők beküldik a saját konyhai dalukat, nyeremény ütheti a markukat.

Az említett szám Julia gyerekkorávál párosul, kiskorában ugyanis az édesanyja rendszeresen készített neki grillezett sajtot és paradicsomlevest, amikor pedig ő áll be a konyhába, szívesen hallgatja az ’50 és ’60-as évek zenéit. Barátja, JP Saxe pedig különösen jól ért az említett fogás elkészítéséhez, így az énekesnőnek most is van, aki elkészítse a kedvencét.

Julia és JP Saxe egyébként 2019-ben jöttek össze, és boldog párt alkotnak. Közös daluk, az If the Worlds Was Ending idén Grammy-jelölést is kapott Az év dala kategóriájában.

(Borítókép: Julia Michaels. Fotó: Nbc / Getty Images Hungary)