Újabb zenész kapta el a koronavírust, lemondták a Karthago koncertjét

DMOHA20190413032
2021.11.14. 13:51

Betegségre hivatkozva lemondta november 13-i koncertjét a Karthago együttes. A Barba Negrában esedékes fellépés halasztásának oka az együttes egyik tagjának koronavírus-fertőzése.

A zenekar frontembere, Szigeti Ferenc ugyanakkor nem árulta el, melyik tag fertőződött meg. Annyit mondott, hogy a zenész már jobban van.

Valóban Covid-fertőzés a koncert elmaradásának az oka, de azt nem szeretném elárulni, ki lett beteg. A zenésztársunk már jobban van, kivizsgálták a kórházban, infúziót kapott, de szerencsére nincs komolyabb baj, így már haza is engedték. Ami ijesztő az egészben, hogy ahogy mi, úgy ő is megkapta már a harmadik oltást, mégis beteg lett

– nyilatkozta a Blikknek. Szigeti Ferenc azt is megosztotta, hogy amint lehet, folytatják a munkát új albumukon, az elmaradt koncertet pedig január 14-én pótolják be.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, Kóbor János, az Omega frontembere is elkapta a koronavírust. A 78 éves énekes kórházba került a fertőzés miatt, információk szerint a járvány kitörése óta még nem oltotta be magát.

(Borítókép: A Karthago együttes koncertje a Papp László Budapest Sportarénában 2019. április 13-án. Fotó: Mohai Balázs / MTI)