Három oltással lett koronavírusos Gidófalvy Attila

2021.11.19. 18:25

Múlt héten elkapta a koronavírust Gidófalvy Attila, a Karthago billentyűse. A zenész kórházba került, de csupán másfél napra.

Ramatyul voltam, legyengültem, a szaglásom is elment. Az orvosaim azt mondták, amiatt nem lettem rosszabbul és nem vert le a láz, mert szeptemberben megkaptam a harmadik Pfizer-oltásomat is. Ugyan be kellett mennem a kórházba, kaptam infú­ziót, és a Favipiravirt is szedtem becsülettel, de már itthon vagyok. Volt vérvételem és egy tüdő-CT-m is, amely azt mutatta, hogy minden rendben van

– mondta el Gidófalvy Attila.

A zenészt egyébként korábbi őssejtbeültetése miatt havonta megvizsgálják a László kórházban.

Szeretnék hetvenéves lenni, de ami még fontosabb, papából nagypapa lenni. És ez nemsokára meg is adatik, a fiam és a menyem ugyanis tavasz végén egy lányunokával ajándékoz meg minket a feleségemmel. Nagyon várom már, hogy végre megtörténjen ez a csoda. Ezekért a dolgokért érdemes élni, és emiatt is mindent megtettem a koronavírus-fertőzés ellen, mert szeretném az unokámat az ölembe venni, és hagyni, hogy játsszon a bajuszommal

– mondta a zenész a Blikknek.

Mint azt megírtuk, a Karthago betegségre hivatkozva lemondta november 13-i koncertjét. A zenekar frontembere, Szigeti Ferenc nem árulta el, melyik tag fertőződött meg. Annyit mondott, hogy a zenész már jobban van.