Koronavírus adatok

2022. jan. 20.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Fábián, Sebestyén
-5 °C
5 °C

Kis híján egy magyar lány is Spice Girls-tag lett

2021.11.30. 09:45

A Spice Girls a maga idejében elképesztő népszerűségnek örvendett, a tagok még a feloszlás után is össze-összeálltak a turnézás kedvéért. Mel B idén szeptemberben még azt is kijelentette, hogy 2023-ban újra turnéra megy a banda, amiről személyesen ő fog gondoskodni – írta meg a People. Az persze kérdéses, hogy Victoria Beckham mit szól ehhez, hiszen David Beckham felesége 2019-ben azt mondta, köszöni szépen, de ő ezúttal nem lép fel egykori csapatával.

A lánybanda sikere egyébként nem a véletlen vagy a szerencse műve. A korábban még Touch névre keresztelt csapat tagjait rendkívül gondosan válogatták össze annak idején, még cserék is történtek. Egy ilyen alkalmával kis híján egy magyar lány neve is felkerült arra a bizonyos listára.

A brit születésű, de félig magyar származású Abigail Kist ugyan nem válogatták be a tervezett formációba, de miután az alapítók elégedetlenek voltak Michelle Stephensonnal, úgy döntöttek, visszahívják a korábbi válogatón megismert lányt. Abigail ezúttal már meg is felelt minden kritériumnak, ő mégis visszautasította a lehetőséget arra hivatkozva, hogy nem akar összeveszni a partnerével amiatt, mert hónapokra össze kellene költöznie a bandatagokkal.

Hogy a lány végül megbánta-e a döntését, nem tudni, Emma Bunton mindazonáltal örömmel kapott a lehetősen, ugyanis C tervként ő lett a zenekar ötödik tagja, aki hosszú éveken át énekelhetett a Spice Girlsszel.



  • Vennék
  • Bankszámla