A szabadszájú újítóból lett édesanya, avagy így változtatta meg a rap világát Nicki Minaj

GettyImages-839984712
2021.12.08. 17:01
Az énekesnő története a koronavírus elleni vakcináról ugyan nagy port kavart az elmúlt hónapok alatt, de az nem vitatható el tőle, hogy komoly teljesítményt ért el a szakmájában. Bár három évvel ezelőtt visszavonulót fújt, úgy fest, az anyaság mellett is van ideje időnként kilőni egy-egy slágert.

Nicki Minaj sokak szerint szabadszájúságáról híres, nem véletlenül választotta a rapperi hivatást. Amellett azonban, hogy nem riad vissza a nagy szavaktól, a szakma is sokat köszönhet neki – pályafutása alatt összesen tízszer jelölték Grammy-díjra, ami már úgy is nagy elismerés, hogy végül egyik alkalommal sem vihette haza a trófeát.

Onika Tanya Maraj éppen 39 éve született Trinidadban. Szüleivel később a New York-i Queensbe költöztek, ott nőtt fel. Gyerekkora nem volt éppen mesébe illő, szegényes körülmények uralkodtak az otthonában, életét pedig bántalmazó apja is nagyban megnehezítette. A néhai Robert Maraj ugyanis drogfüggőségben szenvedett, indulatait pedig gyermeke anyján vezette le.

Az énekesnő korábban maga mesélt arról, hogy amikor az Egyesült Államokba érkeztek, térdre ereszkedve imádkozott azért, hogy gazdag lehessen, és gondoskodhasson az édesanyjáról – írta meg a News.

Mindig úgy éreztem, hogy ha én gondoskodnék anyáról, nem kellene az apámmal maradnia, hiszen akkor ő volt az, aki fájdalmat okozott nekünk. Egyáltalán nem akartuk, hogy velünk legyen, szóval mindig azt éreztem, hogy a gazdagság mindent megoldana, és mindig ez vezetett. Csalódtam az apámban, azt akartam, hogy ő legyen apu, az a boldog ember, akire emlékeztem, és féltem, nagyon féltem, hogy valami történik majd az anyámmal

– vallotta Minaj, hozzátéve, hogy az apja egyszer majdnem az otthonukat is leégette.

Tizenkét évesen ugyan már megírta első rapszámát, az énekesnő eleinte a színészettel próbált magasra törni, az érettségijét is egy művészeti intézményben szerezte. Miután elvégezte a középiskolát, háttérénekesként dolgozott New York-i előadók fellépésein. Szabadidejében a saját zenéjén dolgozott, munkájának pedig meg is lett a gyümölcse.

Minaj eleinte a Myspace-re pakolgatta fel a dalait, amelyeket igencsak lelkesen fogadtak az internetezők. Munkáját 2008-ban díjazták is az Underground Music Awardson, ahol ő lett az év női előadója. Ezt követően több befutott előadó, köztük Usher, Mariah Carey, Ludacris és Christina Aguilera is közös munkára kérte fel, majd miután 2009-ben megjelent Beam Me Up Scotty című mixtape-je, nem volt többé megállás. A szakma elismerte Nicki Minaj tehetségét, Lil Wayne le is szerződtette a saját kiadójához, a Young Money Recordhöz.

Első albuma, a Pink Friday 2010 novemberében jelent meg, a rappernő pedig sorra hozta el vele a slágerlisták legelőkelőbb helyeit, meghódította többek között a Billboard Hot 100-as listáját is, rapzene-kategóriában a dobogó tetejéig jutott. 2002-ben ő lett az első női rapper, akinek sikerült szólószámmal az élre törnie, nyolc évvel később pedig ugyancsak az első rappernőként sikerült hét számmal is bekerülnie a Billboard Hot 100-ba.

Nicki Minaj természetesen a stílusát tekintve sem olvadt bele a skálába. Amíg eleinte maga is a testiségről rappelt, végül úgy döntött, kevéssé helyezi fókuszba a szexet, helyette inkább a nőket mint vezetőket élteti. Nem mellékes persze az sem, hogy a raptudása mellett azt is megmutatta, énekelni is tud, ha kell, meglehetősen érzelmesen is.

Az énekesnő egyébként gyermekkora óta különböző karakterek mögé bújik. Ez nem meglepő, hiszen egy agresszív, drogfüggő apa mellett nőtt fel. Eleinte egy Cookie nevű kislány bőrében vészelte át szülei veszekedéseit, később több más alteregót is kitalált magának szórakoztatási célból. Ilyen volt például Harajuku Barbie, Roman Zolanski vagy művészneve, Nicki Minaj is. Imázsát tekintve szó szerint színt vitt a rapkultúrába, bebizonyítva, hogy egy nő akkor is lehet igazi gengszter, ha rózsaszín a haja, és közben habos-babos ruhát visel – mindebben pedig a ma jól menő rappernők is követik.

Amíg a 2010-es években a csapból is a dalai folytak, az elmúlt években meglehetősen megfogyatkoztak az energiabombaként ható Nicki Minaj-számok. Ez pedig nem véletlen. 2019-ben az énekesnő bejelentette visszavonulását, arra hivatkozva, hogy családot szeretne. Az igazat megvallva mindig is anya akart lenni, még ha ezt sokan nem is nézték volna ki belőle.

Tíz év múlva két gyerekem lesz, ha csak a férjem nem akar hármat. Jobban odafigyelek majd a mozgásra, nem fogok jojódiétázni, olyan feleség leszek, aki otthonról tudja működtetni a karrierjét. Főzni akarok a gyerekeimnek, sütit sütni nekik, és nézni, ahogyan felnőnek. Csak anyuka szeretnék lenni. Elvinni őket a suliba, szülői értekezletre járni, segíteni a házi feladatukban és feltenni a hűtőre a rajzaikat

– mondta még 2015-ben a Cosmoplitannek.

Az énekesnő valóban rá is kapcsolt a családtervezésre, 2019 őszén hozzáment Kenneth Pettyhez, 2020 szeptemberében pedig meg is született első gyermekük. Minaj szokatlan módon azóta is Papa Bearként emlegeti a bébit, akit egyébként időnként megmutat a közösségi oldalain, de a valódi nevét nem hajlandó elárulni.

Minajnak, amellett hogy valami nagyot vitt véghez, természetesen különös megmozdulásokat is köszönhetünk. 2018-ben például úgy összebalhézott Cardi B-vel a New York-i divathét partiján, hogy az puklival a fején távozott. Továbbá idén ő is azon hírességek táborát erősítette, akik kételkednek a koronavírus elleni vakcina hatásosságában, sőt. Egy olyan történettel is előállt, miszerint

A TRINIDADBAN TARTÓZKODÓ UNOKATESTVÉRE AZÉRT NEM VESZI FEL A VÉDŐOLTÁST, MERT A BARÁTJA A VAKCINA UTÁN IMPOTENSsÉ VÁLT. A HERÉI MEGDUZZADTAK. ENNEK SZOMORÚ KÖVETKEZMÉNYE PEDIG AZ LETT, HOGY A HÁZASSÁGKÖTÉS ELŐTT ÁLLÓ BARÁT MENYASSZONYA LEMONDTA AZ ESKÜVŐT.

A rémületes sztori után Tobago igazságügyi minisztere a hírekben is kénytelen volt elmondani, hogy a térségben nem jelentettek sem megduzzadt herékről, sem pedig impotenciáról szóló eseteket – nemhogy a koronavírus elleni vakcina mellékhatásaként, de önmagában sem.

A rappernő ezután sem állt volna le magától, végül a Twitter tett virtuális lakatot a szájára. Végül még a Fehér Házból is kapott egy hívást, amelyben azt ajánlották neki, ha igényli, személyesen oszlatják el a kételyeit a vakcina mellékhatásait illetően.

A Twitter-tilalmat azóta feloldották, Nicki Minaj pedig továbbra is az, aki. Legújabb száma október elején jött ki, a Boyzban pedig együtt dalol a Little Mixből kivált Jesy Nalsonnal. Visszatérését egyébként az idén Budapesten tartott MTV EMA díjátadóján is méltányolták, és az év hiphopelőadójának választották.

(Borítókép: Nicki Minaj. Fotó: Frazer Harrison / Getty Images)



  • Tippek
  • Bankszámla