Könyvben jelent meg a Halott Pénz sikerének titka

2021.12.10. 19:32
Hét egyéniség közös sikerének fejezetei és a titok, mitől lett sztárzenekar a Halott Pénz

A Halott Pénz története 18 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Eredetileg Marsalkó Dávid egyszemélyes projektjének indult. A zenekar énekesével, Járai Márkkal Pécsett találkoztak, már fiatal felnőttként. A formáció 2013 óta hét tagból áll, ők a bázisa a zenekarnak. A most megjelent Na még mit nem?! Halott Pénz – Történetünk, hajtól szívig című könyv a zenészek gyerekkorától meséli a sztorijukat egészen odáig, hogy bekerültek a Halott Pénz-formációba, ezzel lezárult életük egyik fejezete.

Járai Márk orvostanhallgatóként gyakran pécsi parkokban eresztette ki a hangját, hogy megkímélje az albérletének szomszédait, de emellett kocsmákban is koncertezett. Egyik fellépésére látogatott el Marsalkó Dávid, aki Budapestről tért vissza Pécsre, hogy zenekart alapítson saját ötlete köré. A közös zeneszeretet azonnal összeterelte a srácokat, így Márk – bár fogorvosnak tanult – új célja, miszerint a Halott Pénz-formációban énekeljen és zenéljen, az egyetem feladásával végződött.

Márk az Indexnek elmondta, azért tartották fontosnak a saját történeteiket elmesélni, hogy ezzel is közelebb kerüljenek a rajongókhoz. Az énekes a videóban az állandó telt házakat produkáló zenekar sikerét fejtegeti.

Könyvben jelent meg a Halott Pénz sikerének titka