Taylor Swift lopta legnagyobb himnuszát? Szavazzon!

GettyImages-157940075
2021.12.10. 14:35

Taylor Shift Shake It Off című száma akár 2014 himnusza is lehetett volna, olyan sokat játszották akkoriban. Ennek a sikernek nem mindenki örült, köztük a 3LW nevű lánybanda, és dalszövegíróik sem.

Sean Hall és Nathan Butler azzal vádolja az énekesnőt, hogy az általuk előadott  Playas Gon' Play című szerzeményről másolta a dalát, hiszen mindkettőben szerepel a „players gonna play”, valamint a „haters gonna hate” kifejezés.

Az üggyel foglalkozó bíró korában ejtette témát, mondván, hogy a dalszövegek mindkét szám esetében túlságosan elcsépeltek ahhoz, hogy jogi védelem alá lehessen vonni őket. Taylor Swift ugyancsak kérte, hogy ejtsék az ügyet, a per azonban ismét visszapottyant a bírói asztalra, a 2001-es dal szerzői, Hall és Butler ugyanis fellebbezéssel éltek – írta meg a BBC.

A Shake It Off eredetiségéről esküdtszék dönt majd, ám a tárgyalás napját még nem tűzték ki. Ön mit gondol?

Íme Taylor Swift száma:

Illetve a 3WL dala:

Ön szerint Taylor Swift másolta a lánybanda szerzeményét?

(Borítókép: Taylor Swift. Fotó:   Kevin Kane / Getty Images for Jingle Ball 2012)